Balaton - Dél címoldal
2014-05-12

Vadat és halat, s mi jó falat: mintamenza alapáron?

A múlt héten Budapesten sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a mintamenza program ajánlásában alapanyagként szerepel a vadhús, a cél pedig, hogy minél többször és több helyen megjelenhessen a közétkeztetésben.

A 2010-ben Békésből indult programhoz mára országosan 250 főzőkonyha csatlakozott, így 700 ezer gyerek étkeztetésére igyekeznek fokozottabban figyelni az új közétkeztetési rendelet szeptemberi bevezetésétől függetlenül. „Somogy megyében a mintamenza program egységes megvalósítása jelenleg kimunkálás alatt áll” – reagált a 2010-ben indult Mintamenza Program somogyi elterjedésével kapcsolatos kérdésünkre a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve. S természetesen a kaposvári polgármesteri hivataltól is megkérdeztük, kíván-e csatlakozni a programhoz, amire azt válaszolták: „Kaposvár mindenképpen szeretne csatlakozni a mintamenza programhoz. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ezt úgy meg tudjuk oldani, hogy a szülőknek ez ne kerüljön plusz költségbe.” 

Mint fentebb megírtuk, a program már 2010-ben elindult: júniustól pedig havonta kétszer vadhúsból készült ételeket is tálalnak majd fel a Junior Vendéglátó Zrt. által ellátott 256 menzán az ország több mint 17 városában. Arról nem szóltak a múlt heti híradások, ott miként oldották meg, hogy az egészségesebb menza ne kerüljön többe a szülőnek. Csupán arról jöttek a hírek, hogy a konyhák csak bevizsgált és ellenőrzött alapanyagokat használhatnak fel az ételek készítéséhez. Meg arról, hogy nagyjából kétmillió ember érintett a közétkeztetésben, többségük gyerek, ezért kiemelt jelentőségű a színvonal emelése. 

– A kormány két éve 50 százalékkal megemelte a fejkvótát, ezért az igényes közétkeztetésnek pénzügyi akadálya nincs – mondta az onimózus budapesti sajtótájékoztatón Pesti Imre, korábbi fővárosi kormánymegbízott, országgyűlési képviselő. Gál Pál Zoltán, a Mintamenza Programban együttműködő partner Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége elnökének közlése szerint viszont a közétkeztetés áfájának csökkentését régóta szorgalmazza a szövetség, amely komoly támogatást jelentene az ágazatnak az új rendelethez való megfeleléshez is. 

Szeptemberben ugyanis életbe lép az új közétkeztetési rendelet, amely pontosan rögzíti, a jövőben milyen összetételűnek és tápanyagtartalmúnak kell lennie a menzaételnek. A bő olajban sült ételek helyett alacsony zsírtartalmú húsokat írnak elő. A jó sok liszttel besűrített finomfőzelék, sült krumpli, darás tészta helyett több tej-, illetve kalciumtartalmú tejtermék, sok zöldség kell, hogy az asztalra kerüljön, amit nem lehet letudni krumplival. A korábbinál jóval kevesebb sót és cukrot használhatnak majd a konyhákon, viszont sok nyers gyümölcs, illetve teljes kiőrlésű gabonatermék kell, hogy szerepeljen az étlapon. Gál Pál Zoltán úgy véli, a rendeletnek megfelelni komoly szakmai kihívást jelent az ágazat szereplőinek, mert szigorú dietetikai normákat határoz meg. 

Ezeknek már a rendelet szeptemberi hatálybalépése előtt igyekszik megfelelni számos konyha, mert jót akarnak az egyre gyakrabban elhízással küzdő gyerekeknek. A baj elmondásuk szerint az, hogy sokszor éppen a hamburgerhez, spagettihez szoktatott célcsoport fúrja meg a reformokat. Ezért landol aztán a moslékban a brokkoli vagy a zabkása, s amelyik gyerek teheti, chipset vesz helyette a büfében. 

Farkaséhesen a koliba 

Mindezek alapján számomra egyelőre nem világos, akkor most elegendő-e a rendelkezésre álló forrás az egészségesebb étkekre. Pedig a mai világban kardinális kérdés, hogy amelyik gyerek teheti, az vesz a büfében fogára való étket. Mert mint névtelenséget kérő konyhás nénink meséli, amikor a gyerek farkaséhesen érkezik vissza vasárnap este a kollégiumba, akkor az első számú szempont nem feltétlenül az, hogy reformételt kapjon, hanem hogy egyáltalán valamilyen ételt kapjon. Hogy jól lakjon. Sok és tápláló legyen neki a vacsora. Sokaknak ugyanis már a mostani menzaárakat sem könnyű kigazdálkodni, segítséget kérni meg szégyellnek, így hát nem biztos, hogy otthon jut napi háromszori ételre.


forrás : ( SONLINE )

2024. március 3. Kornélia
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum