Balaton - Dél címoldal
2015-10-22

Integrált utastájékoztatás a Balatonnál

Az új integrált utastájékoztatási rendszer kijelzői a Városháza megállóhelyen Siófokon, 2015. október 21-én. Modell értékű fejlesztés eredményeként egyetlen utastájékoztatási rendszerben érhetőek el a Balatonnál a vasúti, az autóbuszos és a hajós közösségi közlekedés adatai az október végéig tartó tesztüzem után, egy 377 millió forintos beruházásnak köszönhetően. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a közös utastájékoztató felületeken a MÁV, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok menetrend szerinti járatinformációi jelennek meg.

A balatoni közösségi közlekedés versenyképességének javításában mérföldkőnek számító integráló fejlesztés idén májusban kezdődött és októberben fejeződött be. Ezt megelőzően már több közlekedési közszolgáltató is kiépíttetett intelligens utastájékoztatási rendszert, ez az integrált jellegű újabb előrelépést jelent.

A siófoki önkormányzat, a MÁV és a Bahart konzorciumát képviselő Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított, 377 millió forintos költségvetésű projekt uniós támogatással valósult meg. A fejlesztés részeként hét vasútállomáson összesen negyven, Siófok területén öt buszmegállóban összesen hat, a Balatoni Hajózási Zrt. öt kikötőjében pedig szintén hat színes LED-kijelzőt szereltek fel. Az adatokat összegyűjtő központi egység Fonyódon, a MÁV informatikai helyiségében található.

A fejlesztést az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végezte. A jelenleg tesztelés alatt álló rendszer végleges átadása október 30-án lesz - nyilatkozta Farkas Károly, a cég operatív igazgatója.

A beruházás eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat, és könnyen, egy helyen tájékozódhatnak a különféle közlekedési lehetőségekről, járatokról.


2019. október 23. Gyöngyi
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Webdesign
ÁSZF | Impresszum