2015-10-29
Segített a profi életmentő
Elmondható, hogy profi életmentőnek számít Török
Balázs törzszászlós, aki egy vajúdó kismamának nyújtott segítséget
kedden. Húsz éve szolgál rendőrként, ezalatt 14 jutalmat kapott már az
eredményes munkájáért. Hozott ki idős hölgyet égő házból, és elütött
madarat is gondjaiba vett már az autópályán.
Balatonőszöd térségében, a Fonyódi Autópálya Alosztály munkatársaként az
M7-esen teljesített szolgálatot kedden. Rendőrautója mellett az
autópálya felhajtónál hirtelen megállt egy kocsi, amelynek vezetője
kétségbeesve kért segítséget, hogy mielőbb eljuthasson a marcali
kórházba. Utasánál, egy fiatal nőnél ugyanis
váratlanul megindult a szülés.
Török Balázs az állapotos nőt beültette a rendőrautó hátsó ülésére, majd szirénázva
elindult a kórház felé. Segítséget kért és közben próbálta megnyugtatni a
hölgyet. Az ügyeletes tiszt értesítette a mentőszolgálatot, akik a
fonyódi autópálya felhajtóhoz küldtek egy mentőautót. A rendőrkocsival a
találkozási ponthoz érve a törzszászlós épségben átadta a vajúdó nőt a
mentőknek, akik onnan a kórházba vitték.

– A váratlan helyzetben másodpercek alatt kellett döntést hoznom, amikor
bekopogtak a kocsim ablakán. Közben nyugtatnom is kellett őket, mert
nagy volt a stressz – így
Török Balázs. – A
feletteseimnek jelentettem, hogy egy vajúdó nő van az autóban, először
azt kérdezték, hogy került oda? Sok időnk nem volt, mert a hölgy
veszélyeztetett terhes volt, az orvosok később elmondták, hogy a
gyorsaság sokat számított. Menet közben igyekeztem a kismama figyelmét
elterelni a vajúdásról, egy papírlapot adtam neki, hogy írja fel az
adatait.
A rendőr később egy sms-t kapott, hogy szerencsésen
megszületett a kislány a kórházban. Azonnal odaautózott, és meglátogatta
a csecsemőt. Egy fiatal szántódi pár első gyermeke jött így világra. A
szülők nagyon hálásak a törzszászlósnak.
– Nem a köszönetért tettem, csak a kötelességemet teljesítettem, minden magyar rendőr ezt tette volna – mondta
Török Balázs, aki egyébként gyékényesi, onnan jár dolgozni az M7-esre.
Tavaly egy egerészölyvön is segített,
mert a madarat elütötte egy kocsi az autópályán. Néhány évvel ezelőtt
egy zalakarosi hoteltűznél ölben hozott le egy mozgássérült, idős nőt a
negyedik emeletről, még a tűzoltók érkezése előtt. Ezért a tettéért a
Belügyminisztérium jutalomban részesítette, és megkapta a Bátorság
érdemjelet is. (Forrás:sonline.hu - K.G.)