2015-12-14
Jönnek a fizetős balatoni strandok?

Balatonszárszó belőpődíjat vezet be a jövő nyártól a központi
strandján. Mert Zamárdi csak egy van, ahol a szabadstrandból belépő
nélkül is komoly a bevétel; természetesen a nyár eleji Balaton Soundból,
valamint két további, ugyancsak tízezrek által látogatott szezonvégi
zenei fesztiválból.
De Balatonboglár minapi képviselő-testületi ülésén is felvetődött, hogy a
megújított Platán strand egy részét fizetőssé tennék és Siófok
polgármestere,
Lengyel Róbert is leszögezte: aligha
dédelget reális álmokat, aki eltörölné a belépődíjat a Nagystrandon,
mert erre az idén 130 millió forintra rúgó bevételre is szükség van.
– Én nem is strandbelépőnek, hanem jelképes költségtérítésnek mondanám
azt a személyenként 600 forint nagyságrendű összeget, amiről a napokban
döntött a képviselő-testület, s ami természetesen például a gyerekeknek
és a helyi lakosoknak még ennyi sem lesz – így
Dorogi Sándor balatonszárszói polgármester. – Ki lehetne találni új helyi adót, de
sem az eb-, sem a füstadót nem kívánjuk bevezetni, tovább terhelve a
lakosságot, ugyanakkor a strand ingyenessége sem tartható tovább.
Ragaszkodunk ugyanis ahhoz, hogy példás rendet tartsunk,
szolgáltatásokat nyújtsunk, virágosítsunk, de valamiből „elő is kell
állítani” ennek a költségét. Évente tizenöt-húszmillió forintba kerül a
strandfenntartás és nincsenek szabad pénzeszközeink. Az önkormányzatok
terhei nőnek, januártól például a szelektív hulladékgyűjtés kötelező
bevezetése miatt kényszerülünk plusz milliókat fizetni a falu
kasszájából.
Dorogi Sándor arról is beszélt: ha
a fenntartást ki is szorították eddig a település büdzséjéből,
fejlesztésre már végképp nem futotta, márpedig ahhoz, hogy megtartsák a
vendéget, szükség van például gyermekpancsolóra, vagy az egyre inkább
dívó aktív pihenést szolgáló sporteszközökre, sportpályákra is. A
polgármester szerint Balatonszárszó „szerencséje”, hogy két
szabadstrandja még így is marad. Nem titkolta azt sem, hogy a
strandbelépőről hozott döntésükben az elmúlt években kialakult
strandolási módinak is van némi szerepe. Sokan reggel megérkeznek,
használják a település, a strand infrastruktúráját, de nemhogy szállást
nem vesznek igénybe, a legtöbben az étkezést is megoldják hűtőtáskából,
délután aztán vonatra szállnak, vagy hazaautóznak.
Balatonszárszón
egyébként felmerült az is: valamilyen formában a kúrtaxabefizetést is
lehetne ösztönözni strandbelépő-kedvezménnyel, ez lehetne akár egyfajta
Szárszó-kártya is, mely például a helyi múzeumba és nyári színházba is
olcsóbb belépést biztosítana. (Forrás: sonline.hu - Fónai Imre)