Balaton - Dél címoldal
2016-02-10

Nem akármilyen kolbászok születtek Fonyódon

Kolbász tér – egy tábla a fonyódi sportcsarnokban, ahol szombaton és vasárnap is a zsűritagok dolgát irigyelték a legtöbben, hiszen nemcsak a kolbászremekeket kóstolták végig, de minden csapat kötelességének érezte, hogy jófajta nedűkkel is kínálgassa az ítészeket. Kolbászfesztivál immár hetedszer, s mint ilyen, a Dél-Balaton legnagyobb szabású, három napos gasztronómiai rendezvénye
Badacsonytól Keneséig, Földvártól Máriáig, Kerekiig – a vasárnap a balatoni települések töltőbajnokságáé volt, tavaly rendeztek először ilyet Fonyódon, a hangulatért a résztvevő falvak, városok színpadra lépő kulturális együttesei voltak a felelősek. „Fogyasszon rendszeresen kiváló minőségű sertéshúst!” – reklámozta a földművelésügyi tárca óriásmolinója a csökkentett áfájú húsféleségeket, persze, egy kolbászfesztiválon aligha kell ösztönözni erre bárkit, a sertés ilyen helyen „kiütéssel” győz a baromfi fölött, igaz, „Wega-tanya” feliratú standot is láttunk.

A legmutatósabbra a balatonmáriafürdőiek, a „Máriai tőttikék” standja sikerült, még a falucímert is kolbászból-sajtból alkották meg, és üde kivételként lányok-asszonyok kezelték a töltőt, kevés férfi segítséggel. – Baráti társaság vagyunk, de most a falunkat képviseljük, az ilyen alkalmak kovácsolják össze a közösséget – mondták a máriaiak, de ez persze ez igaz volt a többiekre is.
A szántódiak (élükön Vizvári Attila polgármesterrel) kis tálkákban kocsonyát is kínáltak, a valóságban is, Fonyódon is szomszéd zamárdiaknál Szili József parti büfés vállalkozó dirigált, töltött-tekert ügyes kézzel és kínálgatta saját kertjében termett mézédes Otellóját. A megyei kormányhivatal csapatán kívül még Kereki lógott ki kissé, lévén, földjét nem mossa a Balaton, de ahogyan Csicsai László polgármester is mondta, „tiszteletbeli” balatoniak, meg aztán tényleg csak egy ugrás tőlük a vízpart.

Vasárnap ebédidőre megteltek a szabadtéri asztalok is, az aláfestő zenét játszó tárogatós épp szünetet tartott és nagy hévvel magyarázta a lemezei iránt érdeklődőknek: „Ezerszer jobb életkörülményeket biztosítana a mostaninál a Szent Korona alkotmánya”.
Lord, Kis Grófo – telt házas koncertek tarkították az idei kolbászfesztivált, melyre a helyi gyerekek különleges alkotásokkal készültek, kolbászból, szalámiból volt a Balaton, a Badacsony, még a kolbászházikót körülvevő kerítés is, a jótékonysági árverések bevételét pedig a fonyódi mentőalapítványnak ajánlották föl a szervezők. (Forrás: sonline.hu - Fónai Imre)
2024. március 28. Gedeon, Johanna
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum