Balaton - Dél címoldal
2012-11-23

Sötétben a világ


Látás nélkül nem könnyű tájékozódni. Erre ismét rádöbbenhettek mindazok, akik részt vettek a látássérültek mai érzékenyítő programján. Nagy érdeklődéssel vetették bele magukat az érzékenyítő program részleteibe ma a siófoki iskolások. A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének Siófoki Kistérségi Csoportja az egy hónappal ezelőtti „Eszem-iszom a sötétben” című rendezvényt követően újabb lehetőséget ragadott meg arra, hogy megismertesse a látókkal a látássérültek mindennapjait. A Kálmán Imre Kulturális Központban tartott érzékenyítő napon többek között a vakok számára készített játékokkal, különböző segédeszközökkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, akik emellett öt különböző állomáson próbálhatták ki, hogy képesek-e felismerni egy-egy tárgyat bekötött szemmel, csupán a tapintásukra hagyatkozva. – A zokni párosítás volt az egyik legnehezebb feladat – állapította meg egy hétéves kislány, míg a középiskolások visszajelzései szerint az első megdöbbenés után egészen hozzá lehet szokni ahhoz, hogy milyen az, amikor a mindennapi tájékozódásban nem használhatjuk a látásunkat.
– Egyetlen kérésem volt a résztvevőkhöz, ami úgy szólt: ha innen elmennek, minél több ismerősüknek meséljék el a tapasztalataikat, hiszen ezzel segítik a látássérültek elfogadását – mondta Víg Mária, a programot szervező egyesület vezetője, aki úgy véli: idei rendezvényeik elérték céljukat, sőt, akkora érdeklődés mutatkozott a vakok világa iránt Siófokon, hogy azt tervezik: jövőre egész hetes rendezvénnyel várják az érdeklődőket. 

 2012.11.20.
2024. március 28. Gedeon, Johanna
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum