Balaton - Dél címoldal
2012-12-03

Elszabadulhat a képviselőszáj? Rendbírság pro és kontra

A csengőjét se kell bevinni az ülésekre a siófoki polgármesternek. Ádándi kollégája amondó, egy jó érzékkel elrendelt szünet is hűtheti a kedélyeket. Balatonbogláron nagy nyilvánosság előtti „ki hogy szavazott-kihirdetés” az ellenvoks „jutalma”. A legsúlyosabb azonban manapság Balatonföldváron lehet a helyzet: ahogyan megírtuk, a polgármester indítványára a Balaton-parti kisváros képviselő-testülete bevezette a tízezer forintos rendbírság lehetőségét, amit arra a képviselőre szabhat ki a testület többségi szavazással, aki „többször átlépi az időkeretet, illetve a képviselő-testület, vagy az ülés méltóságát sértő, oda nem illő hozzászólást enged meg magának”. Ezen kívül Balatonföldváron a képviselők megszólalási idejét is kurtították. Holovits Huba polgármester szerint mindez „erősíti a demokráciát”, ellenzéke azonban úgy látja: éppen hogy „sárba tapossák”. Balatonföldváron egyébként az elmúlt két év tapasztalata alapján két fős a megrendszabályozandó ellenzék a polgármesterrel együtt hét tagú testületben. Kis településeken keveset árul el az erőviszonyokról, hogy ki milyen színekben indult a választáson: Földváron például a fideszes polgármester mellett „papíron” három fideszes és három független képviselő került be a testületbe 2010. októberében.

Balatonbogláron is sajátos a többség és az ellenzék viszonya (fideszes a polgármester, a képviselők közül három fideszes, öt független). Boglári kuriózum: Mészáros Miklós polgármester a beruházások, fejlesztések átadásán rendre név szerint felolvassa azoknak a képviselőknek a nevét, akik „megszavazták a beruházást, tehát a jövőre voksoltak”. A minapi képviselő-testületi ülésen ezt Kalász Zoltán alpolgármester nem is állta meg szó nélkül. Azt mondta: akik nemmel szavaztak, másként képzelték el a város fejlesztését. Kalász szerint nyáron, a múzeumhajó átadásakor elhangzott: nem az esküjükhöz híven képviselik a város érdekeit. Az alpolgármester nem tartja szerencsésnek az ilyen jellegű megnyilvánulást egy projekt átadásának alkalmával, amikor nincs lehetőség viszontválaszra. Mészáros Miklós szerint ő ilyenkor csak „megköszöni azoknak a képviselőtársainak az igen szavazatát, akik esküjükhöz híven, Balatonboglár fejlődésére szavaztak. Ettől függetlenül tiszteletben tartja az alpolgármester véleményét is.

” Siófokon már papíron is egyértelműek a testületi erőviszonyok: a fideszes polgármester mellett hét fideszes és egy-egy független, jobbikos, MSZP-s, valamint Együtt Siófok Egyesületes képviselő ül a testületben. A valóság még ennél is „sterilebb”: az elmúlt két évben kérdést is leginkább csak a jobbikos képviselőnő tett fel a vitamentes üléseken, így aztán semmi meglepő nincs abban, amit Kolumbán Tünde városházi sajtóreferens mond a témában: – Se rendbírság, se egyéb szankciók nincsenek. A képviselők Siófokon fegyelmezettek, mindennemű rendszabály nélkül betartják a szervezeti- és működési szabályzatot (SZMSZ). Kirívó eset soha nem történt a siófoki képviselő-testület történetében. A polgármesternek ugyan van csengője, amit használhatna, ha a képviselők nem a szabályzatnak megfelelően viselkednek, de be sem viszi tanácsterembe. 

Figyelmeztetés, rendreutasítás, az ülés félbeszakítása: ilyen fegyelmezési eszközei is vannak a siófoki polgármesternek – de nincs rá szüksége. Ádándon ellenben már többször „rezgett a léc” (fideszes polgármester, két fideszes és négy független képviselő), igaz, az ülés félbeszakításáig még egyszer sem fajult a leginkább a polgármester és a két fős „ellenzék” szópárbaja. Pollák Tibor ugyanis amondó: egy kellő időben elrendelt szünetnek is lehet jótékony, kedélyeket csillapító hatása. – Ez még mindig bejött – így az ádándi polgármester. – Meg kell őrizni a higgadtságot, még akkor sem vehetem át az „ellenem támadók” stílusát, amikor jól érzékelhető: csak és kizárólag az a cél vezérli őket, hogy nekem ellentmondjanak. 

A balatonszemesi faluvezető (településén egy fideszes és öt független képviselővel dolgozik maga is függetlenként) a „korlátozás nélküli demokrácia” híve. – Nálunk nincs behatárolva a hozzászólások ideje sem, persze, néha időspórolás miatt nem volna rossz – így Takács József. – A képviselő-testület ülései azonban erre szolgálnak, el kell tudni viselni a más véleményt is, annak is teret kell adni. Semmilyen rendszabályozás nem merült fel nálunk, nem gondolom, hogy erre szükség volna. A polgármesternek különösen tudni kell tűrni a kritikát, még azt is (mert abból is lehet tanulni), amelyik igaztalan. 

 Kultúrált viták 

A kaposvári közgyűlés SZMSZ-e rendbírságra vonatkozó szabályozást nem tartalmaz, ennek bevezetése sem merült fel, tudtuk meg Répás Orsolyától. A sajtóreferens arról tájékoztatott: a közgyűlés tagjai és a tanácskozási joggal meghívottak legfeljebb három perc időtartamban kérdéseket intézhetnek az előterjesztőhöz, s ezekre a vitát megelőzően válaszolni kell. Ezt követően napirendi pontonként két alkalommal van lehetőség hozzászólásra: első alkalommal három percben, ezt a közgyűlés a képviselő kérésére két perccel meghosszabbíthatja, második alkalommal legfeljebb egy percben, amennyiben a képviselő a két percet nem vette igénybe. 

A megyei közgyűlésben sincs rendbírság. Vörös Tamás, Somogy megye főjegyzője erről elmondta: a közgyűlés működése soha sem vetett föl igényt képviselői magatartást büntető szankciókra, mivel a viták, még a kiélezettek is, általában kultúrált mederben folynak.
2024. március 28. Gedeon, Johanna
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum