Balaton - Dél címoldal
2012-12-04

Élelem vagy rezsi? Csekkre megy el minden negyedik forint

Verseny futnak az idővel az adósok. A kaposvári vízműnél 101,5 millió forint hátralékot halmoztak fel a közüzemek, a lakosságtól 48 millió forintot várnak. Erőteljes növekedés: ez olvasható ki a vagyonkezelő zrt. távhő hátralékot összegző kimutatásából. Tavalyelőtt közel 113 millió forintot rögzített a cég, a 2011-es 131,8 millió forinttal szemben a közelmúltban 181 millió forintra rúgott a kinntlévőség. 

Varga Ivett, az E.ON szóvivője a Sonline.hu kérdésére közölte: az elmúlt néhány évben nőtt a lejárt tartozások mértéke, az áram- és gázhasználó fogyasztók összességében több tízmilliárd forinttal tartoznak a társaságnak. Kérdeztük, ám pontos somogyi kimutatásról nem tudott beszámolni a szakember, csak összesített, országos adattal szolgált. Ami publikus: az E.ON teljes ellátási területén 2,5 millió ügyfélnek nyújtanak villamosenergia-, míg 600 ezernek gázszolgáltatást. A szóvivő felidézte: csak tavaly 45 ezer esetben kapcsolták ki az áramot vagy a gázt. Az ok: nem fizetett az ügyfél. 

– Magyarországon közel négymillióan élnek a létminimum alatt és csaknem kétmillióan ennek közelében – hangsúlyozta Szabó János kaposvári szociológus. – Az elmaradott gazdasági helyzet következményeként Somogyban az országos átlagnál is rosszabb a helyzet. Ismert, hogy a fizetési lista végén van megyénk, a családok megélhetése egyre súlyosabbá vált. 

Csökkenő reálbérek, emelkedő munkanélküliség, növekvő létbizonytalanság: a szakember szerint megyénkben hatványozottan jelentkeznek a pénzügyi, társadalmi problémák. A rezsiköltségek az egekbe szöktek, ugyanakkor a fizetések és nyugdíjak korántsem emelkedtek ilyen mértékben. Illyés András, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyugalmazott társadalomstatisztikai osztályvezetője rámutatott: a lakosság eladósodottsága számos családnál már azt a kérdést veti fel, hogy élelmet vegyenek vagy a rezsit fizessék ki. A kettő egyszerre – vagyis határidőre – nem mindig megy. – Alighanem egyre nő azok tábora, akik a közös költséget, illetve egyéb más pénzügyi kötelezettségüket sem tudják rendezni – jelezte a szakértő. A felvetésre, miszerint a december elsejével életbe lépő kilakoltatási moratórium legalább átmeneti nyugalmat adhat a szorult helyzetben lévőknek, azt mondta: nem szabadna megengedni, hogy bárkit is az utcára tegyenek. 

A lakosság életszínvonala romlott, állapította meg Stikel János, a megyei nyugdíjas szövetség elnöke. Szerinte a bérek vásárlóértéke az idén tovább csökkent, s reális veszélynek tartja, hogy a közeljövőben megszaporodhatnak a kikapcsolások száma. A minimálbéresek, a munkanélküliek széles bázisán kívül kilátástalan a rengeteg egyedül élő nyugdíjas jövője. Számukra már a gyógyszer kiváltása is megerőltető, nem beszélve a tetemes áram- vagy fűtésszámla kifizetéséről. Úgy tűnik, a recesszió tartós marad, s az 5,5 százalék körüli infláció csak tovább szaporítja a pénzügyi gondokat. – Somogyban közel 80 ezer öregségi nyugdíjas él, az átlagnyugdíj nagyjából 70-75 ezer forint – emelte ki az érdekvédelmi szövetség vezetője, aki szerint nem sok jót tartogat 2013. Aggályait fogalmazta meg az áremelések és az "ilyen-olyan adók" megjelenése kapcsán, nem beszélve a föld alatt húzódó vezeték után kivetendő különadókról. Ezt az eredeti elképzelések alapján lehet, hogy a szolgáltatókra terhelik, ám azok egészen bizonyosan továbbhárítják a lakosságra. Vagyis kör bezárul: megint a bérből, fizetésből élők húzzák a rövidebbet. 

– Már most 10-15 háztartást érint a súlyos kinntlévőség; a rezsit nem vagy csak nagy áldozatok árán tudják előteremteni – tudtuk meg Bodrog Gábortól, a 400 lelkes Simonfa polgármesterétől. – Többségük alacsony végzettségű, hosszabb ideje munkanélküli, alig van esélyük a számla gyors rendezésére. 

Csoma, Szabadi, Kaposkeresztúr, Büssü és Gölle életét, a falvak lakóinak életét meglehetősen jól ismeri Bodó Imre helytörténész. Úgy vélte: a kisebb falvakban, ahol általában rosszabbak az életkörülmények, a városinál gyatrábbak a munkanélküliségi mutatók, a lakosság képtelen kikecmeregni az adósságcsapdából. A közmunkáért járó 47 ezer forintból aligha van esély a gyakran tízezrekre rúgó számla kifizetésére. Bodó Imre szerint a kistérségben a lakosság 15 százaléka élhet mélyszegénységben. – Szerintem a rendszerváltás óta a legszegényebb karácsony elé néz a magyar nép – jegyezte meg. – Ez már látszik a boltok forgalmán is. Akik tehetik, tejet, kenyeret és egy kis húst vesznek az ünnepekre, ám az kérdéses, hogy miből teremti elő a rezsit.

Novák Ferenc, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület somogyi elnöke – az ügyfelek szolgáltatókkal vívott küzdelmeire utalva – jelezte: meglehetősen gyakran fordulnak hozzájuk tanácsért, segítségért. Ha az ügy a szervezethez illetékességébe tartozik, lefolytatják a jogvitát.
2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum