Balaton - Dél címoldal
2012-12-20

„Ha tanulni nem is, szavazni fogok!” Diáktüntetés Kaposváron

Ennek feltétele 2013-tól az lesz az új kormányhatározat szerint, hogy a diákok elérjék a szakonként és intézményenként kitűzött felvételi ponthatárt, melyet az ígéretek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma még karácsony előtt nyilvánosságra hoz. További feltétel, hogy időben megszerezzék a diplomájukat a hallgatók, a végzés után pedig Magyarországon helyezkedjenek el. Az idén kevesebb, mint 55 ezer hallgató kezdte meg államilag finanszírozott formában felsőfokú tanulmányait az országban, 37 ezer volt az alap és osztatlan képzésre járók száma, 16 ezer pedig a mesterképzésekre járóké. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint, ha a meghirdetett pontszámokat többen érik el, többen is tanulhatnak ingyen jövőre, de 55 ezernél nem lehet kevesebb ez a szám. 2013-ban ugyanakkor már nem lesz részösztöndíjas finanszírozási forma, 55 ezren teljes állami ösztöndíjjal tanulhatnak az egyetemeken és főiskolákon.

A távitari iroda szerint a kabinet felállított három delegációt, amelyek az oktatási intézmények adósságrendezésével, az uniós önrész átvállalásával, valamint az állam és a magánszféra részvételével kialakított PPP-konstrukció megoldásával foglalkoznak. Az első két tételre egyaránt 10-10 milliárd forintot különítenek el, a harmadik tételről nem mondott számot a kormányszóvivő, arra hivatkozva, hogy jelenleg megállapodás előtt áll az állam. – Ha a jövő évi költségvetési sor mellé e három intézkedés számait hozzáadják, amely mintegy 50 milliárdot tesz ki, és kalkulálnak a felülről nyitott új felvételi rendszerrel, akkor legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut 2013-ban a felsőoktatásra, mint előző évben – fűzte hozzá Giró-Szász András. 

A HÖOK szerint azonban a költségvetési sor nem módosul a 24 milliárdos bejelentéssel, csak különféle „átláthatatlan átvállalásokra” tettek ígéretet. A hallgatói önkormányzat ugyanakkor úgy véli, előrelépés a mai bejelentés, mert plusz forrásokat és férőhelyeket rendel a felsőoktatási rendszerhez, ám számos kérdés továbbra is tisztázatlan maradt. Sérelmezik például, hogy továbbra sincs szó a hallgatói szerződések eltörléséről, s hogy a közgazdász- és jogászképzésben továbbra sem lesznek államilag finanszírozott férőhelyek, így a tandíjat sem törli el a kormány. 

Ezzel egyetértett a Kaposváron demonstráló kétszáznál is több középiskolás, akik többek közt a „Jövőnk nem játék!” és „Ha tanulni nem is, szavazni biztos fogok” feliratú transzparensekkel érkeztek a Kossuth térre. Azt mondták: semmiképpen se vált okafogyottá tiltakozó akciójuk. Mert ugyan a keretszámokat megemelte a kormány, ám a hallgatói szerződéseket nem törölték el. Pedig követeléseik közt ez is szerepel, valamint, hogy a keretszámokat állítsák vissza legalább a 2010-11-es szintre, s valamennyi képzésben legyen államilag támogatott hely. S amíg ilyen tartalmú törvény nem születik, addig a diákság folytatja a tiltakozóakciókat. Ezt nyomatékosítandó beszédeikben a hangosan igenlő tömeg előtt arra szólították fel a miniszterelnököt, hogy ne vegye el az álmaikat! S határozottan kinyilvánították, nem akarnak érettségizett állástalanok lenni a saját országukban, hanem a diploma megszerzése után biztos állást szeretnének hazájukban. 

Így van ezzel Fodor Barbara, Orbán Henriett és Takács Dalma, akik együtt érkeztek a demonstrációra, bár utóbbi végzős diák szerint egyre többen gondolkodnak kortársai közül abban, hogy külföldre mennek tanulni munka mellett. – Mert a többségnek most itthon nincs igazán jövőképe, főként az ilyen drasztikus intézkedések után – mondta Takács Dalma. – Az biztos, hogy a családom nem tud még tandíjat is fizetni az egyéb költségek mellett, vagy ha esetleg mégis, akkor nekem nincs képem hozzá, hogy ennyit kérjek tőlük. 

A tüntetők egyébként azon véleményüknek is hangot adtak, hogy egyelőre nem nagyon hisznek a szerdai döntés nyomán megnövelt államilag finanszírozott férőhelyszámban, mert mint fogalmaztak: azok hetente változnak a demonstrációk hatására. – Reménykednek abban, hogy így befogják a szánkat – mondták. Ennek némileg ellentmondott az utolsó felszólaló utolsó mondata kedden délután a kaposvári Kossuth téren: addig leszünk az utcán, amíg el nem érjük a céljainkat!
2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum