Balaton - Dél címoldal
2013-01-02

Valami elindult a magyar labdarúgásban

Újonc létére a csapat a harmadik helyen áll az őszi szezon után a bajnokságban, számítottak ilyen jó eredményre? 

Ha a szezon előtt ajánlották volna fel ezt a helyezést, akkor látatlanban aláírtuk volna. Ám tudni kell, hogy vannak csapatok, amelyek sokkal több pénzből gazdálkodnak, mint mi, így nagy bravúr ez az eredmény. Nagyon örülök, hogy ilyen jó helyen állunk a tabellán. 

Minek köszönhető a jó teljesítmény?

Az edzéseken mindent megteszünk azért, hogy minél jobbak legyünk. Nálunk nincsenek sztárjátékosok, de küzdünk egymásért, igazi csapat vagyunk, ennek köszönhetőek a jó eredmények. 

Meddig tudják tartani ezt a jó formát, hol végezhetnek a bajnokság végén? 

Minden csapat életében jön egy hullámvölgy, biztosan nekünk is lesz majd. Ugyanakkor ezzel most nem szeretnék foglalkozni, mindig csak a következő meccsre koncentrálok, és mivel a labda gömbölyű, bármi előfordulhat.

Sok kritika érte a csapatot, hogy bunkerfocit játszik, és gyakorlatilag 11 emberrel védekezik. 

Nem várhatják el tőlünk, hogy úgy játszunk, mint a Barcelona. A cél szentesíti az eszközt, avagy a futballt gólra játsszák, az eredményeink pedig magukért beszélnek. 

Nem egyszer a hajrában sikerült megnyerniük egy-egy meccset. A jó erőnlétnek köszönhető, hogy ilyen jól bírják a végét?

Kemény alapozáson vagyunk túl, jó erőben vagyunk. Plusz az edzőnk mindig azt mondja, hogy a mérkőzés kilencven percig tart, pontosabban addig, amíg a bíró le nem fújja, és mi ennek megfelelően küzdünk a végsőkig. 

Mekkora szerepe van a csapat edzőjének, Közhely Mihálynak a csapat jó szereplésében? 

Misi bá nagyon kemény edző, és emellett jó pszichológus is, minden játékossal megtalálja a közös hangot. Sokat köszönhetünk neki, mint ahogy én személy szerint is, hiszen megkaptam tőle a lehetőséget, egy játékosnak pedig fontos, hogy érezze a bizalmat, mert csak úgy tud jól teljesíteni. 

Bár a stadionjuk nem túl nagy, de a hazai meccseiken rendre telt ház van. Mennyit segít ez a csapatnak? 

A közönség a 12. játékosunk, nélkülük nem tartanánk itt. A jövőben is mindent megteszünk azért, hogy minél jobb eredményeket érjünk el, és megörvendeztessük a szurkolóinkat.

Még csak 20 éves, mégis a csapat egyik legjobbja a 15 meccsen lőtt 10 góljával. 

Igen, de a csapattársaim nélkül ez nem sikerülhetett volna. Persze, a jövőben is mindent elkövetek azért, hogy minél töbször a kapuba találjak. 

Melyik gólja volt a legszebb? 

Számomra mindegyik ugyanolyan szép volt. És bár nagyon örülök neki, ha sikerül megzörgetnem a hálót, de nem az a fontos, hogy ki lövi a gólt, hanem, hogy a csapat nyerjen.

Örömteli a jó szereplés 

Közhely Mihály az NB III-ból három év alatt az NB I-be vezette a csapatot, közben felfedezte Panel Andrást is. "Nagy köszönettel tartozunk a tulajdonosnak, hiszen nálunk nincsenek nagy fizetések, de azt rendre időben megkapják a játékosok, ami azért fontos, mert így csak a játékra kell koncentrálniuk. Örömteli, hogy ilyen jól szerepelünk a bajnokságban, a legjobb tudásom szerint készítem fel mindig a csapatot a következő meccsre. Ami Panel Andrást illeti, a legtehetségesebb magyar fiatalnak tartom, nagy jövő várhat rá, ha mindent a focinak rendel alá, és a földön marad." 

Úgy tudjuk, hogy több külföldi klub is érdeklődik ön iránt, melyik országból keresik? 

Ezt a menedzseremtől kell megkérdezni, de nem feltétlenül gondolkozom azon, hogy már a télen külföldre szerződök, mert nagyon jól érzem magam itt, és százszázalékosan csak a csapatomra koncentrálok. Persze minden vágyam, hogy egyszer egy nagy csapat szerelésében rúghassam a gólokat, de először az NB I-ben kell bizonyítanom, utána jöhet a külföldi karrier. 

Mi a legnagyobb álom? 

Természetesen a Barcelona, ők játsszák a legszebb focit. Nagyszerű lenne olyanokkal együtt játszani, mint Messi, Iniesta vagy Xavi.

Mit szól ahhoz, hogy Détári Lajoshoz hasonlítják? 

Megtisztelő, hogy egy ilyen fantasztikus labdarúgóval, egy legendával említenek egy lapon, de messze vagyok még tőle. Egyébként sem szeretem, ha máshoz hasonlítanak, nem akarok az új Détári lenni, Panel András vagyok, és az is szeretnék maradni. 

A szurkolók már a válogatottba követelik. Várja a meghívót? 

A mindenkori szövetségi kapitány dolga eldönteni, hogy kire számít. Persze minden focista álma, hogy egyszer magára húzhassa a címeres mezt, de azok, akik ma a válogatottat alkotják, megérdemelten vannak ott. Nekem még sokat kell fejlődnöm, de van időm, mert még fiatal vagyok. Mindent megteszek azért, hogy hosszú távon jól teljesítsek, és reménykedem abban, hogy a szövetségi kapitány majd postázza nekem valamikor a meghívót. 

Kijuthat a válogatott a világbajnokságra? 

Örülök, hogy a szurkolók a válogatott mellé álltak, ami annak köszönhető, hogy szerethető a csapat. Nem mi vagyunk a csoport esélyesei, de ha megnyerjük a hazai meccseinket, és sikerül egy-egy bravúr idegenben, akkor kijuthatunk a világbajnokságra. Úgy érzem, most elindult valami a magyar labdarúgásban.

forrás: (origo)

2024. március 28. Gedeon, Johanna
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum