Balaton - Dél címoldal
2013-01-24

Együtt többre megyünk: Szita Károly szerint Kaposvár erős város

Az együttlét értelme nem pusztán az, hogy emlékezzünk, hanem az, hogy együtt mindig többre vagyunk képesek – mondta ünnepi köszöntőjében Szita Károly polgármester a város napján tartott ünnepi közgyűlésen szerdán a Csiky Gergely Színházban.

A polgármester az idei ünnepi közgyűlésen szólt a Kométa megmentéséről is. Úgy fogalmazott: megható volt, hogy a megkérdezettek 97,2 százaléka mondott igent 900 munkahely megőrzésére, 900 család biztonságára. – Kaposvár erős város, mert mindannyian képesek vagyunk arra, hogy magunk mellett másokra is gondoljunk – folytatta a polgármester –, hogy együtt örüljünk, ha okunk van rá, és együtt keressük a megoldást, ha bajba kerülünk. Hiszem, hogy erős és büszke lehet az a közösség, amely képes akár egyetlen tagjáért is áldozatot, nagy és komoly áldozatot hozni – mondta Szita Károly.

Kaposvár polgármestere szerint a helyiek akarata lendítette előre mindig a várost, és az itt élők ereje és tapasztalata ad választ a jelen problémáira, s ezekre lehet a jövőt építeni. Mint mondta: higgyünk Kaposvárban, higgyünk tehetségünkben, a szellem és a karok erejében, higgyünk fiataljainkban és öregjeinkben, higgyünk abban, hogy együtt többre megyünk! 

Az idén Kaposvár díszpolgára kórházépítő és az egészségügyi szakellátás fejlesztése területén kifejtett munkájáért Repa Imre egyetemi tanár, a Kaposvári Egyetem rektor-helyettese, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója lett. Aki a díjazottak nevében mondott köszönetet: a kaposváriak tudnak küzdeni ezért a csodálatosan szép városért, és ezért a fantasztikus vidékért. – Somogyország olyan, mint a világ talán legszebb tája, Új-Zéland – mondta –, s benne Kaposvár egy ékszerdoboz. Köszönöm azt, hogy lehetett itt szolgálatot tenni, s ajánlom ezt a magas kitüntetést szüleimnek, nagyszüleimnek, a Kaposvári Egyetemen és a Kaposi Mór Oktató Kórházban munkatársaimnak, barátaimnak. 

Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke az Örökségünk, Somogyország kincse kitüntető címet hozta el az ünnepi közgyűlésre, melyet az idén Németh István városépítő egykori polgármesternek ítélte oda a megye. A díjat Szita Károly polgármester vette át.
2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum