Balaton - Dél címoldal
2013-02-01

Sikkasztás: bűnös, de polgármester maradhat a településvezető ASD

TASZÁR | Négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék folytatólagos sikkasztás miatt Pataki Sándort, Taszár polgármesterét . ASD!

A grémium ezzel enyhítette a kaposvári bíróság verdiktjét, mely tíz hónap, egy évre felfüggesztett börtönre ítélte a faluvezetőt, akit előzetes mentesítésben is részesített, így nem kellett lemondania a polgármesterségről.

A vádhatóság szerint a település vezetője – részben képviselő-testületi hozzájárulással – a falu részére átadott laktanyából honvédségi ingóságokat adott el, noha tudta, azokat csak felelős megőrzésre kapta meg Taszár. A vádirat alapján 361 ezer forint kárt okozott a honvédségnek a lemezszekrények és faipari gépek értékesítésével. Az elsőfokú ítélet ellen a védelem felmentésért, illetve enyhítésért, az ügyészség előbb hosszabb tartalmú felfüggesztésért, majd enyhítésért, pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett. 

Az ügyész szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vádlott tudta, nem a településé az értékesíteni kívánt holmi, hiszen többször is kérte e Honvédelmi Minisztériumot, hogy adja át Taszárnak. Az ügy már folyamatban volt, ám nem zárult le, Pataki Sándor mégis levezényelte az értékesítési ceremóniát. A védelem viszont azt boncolgatta, lehetett-e abban a téves feltevésben a vádlott, hogy jogszerűen a falué a holmi, s úgy vélekedett, életszerűtlen, hogy ellenkező esetben a helyi képviselő-testület ne tudta volna, hogy Taszár még nem kapta meg a honvédségi ingóságokat.

A törvényszék tanácsa viszont a vádhatósággal értett egyet, s a bíróság szerint a vádlottnak egyértelműen tudnia kellett, hogy csak felelős őrzésre kapták az eszközöket. A grémium úgy vélte, ezzel szemben a képviselő-testület nem volt tisztában a jogviszonnyal, s hogy nem értékesíthető a honvédségi holmi. Ha mégis tudták volna a képviselők, s így hozták meg döntésüket az eladásokról, a polgármesternek az önkormányzati törvény alapján akkor is jeleznie kellett volna a törvénysértést. A tanácsvezető azonban hozzátette: miután az ügyészség a faluvezető ellen emelt vádat, így nem is vizsgálták a testület, illetve a jegyző felelősségét. Az ítélet jogerős.

forrás : ( SONLINE ) ASD-ASD

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum