Balaton - Dél címoldal
2013-02-27

Nézők nélkül rendezik a Magyar Kupa visszavágót Siófokon

Kétgólos hátrányban (1-3) fogadja az FGSZ Siófok labdarúgócsapata a Vasast szerdán, 13 órakor Magyar Kupa mérkőzésen, melynek tétje a legjobb négy közé jutás.

A találkozót – az odavágóhoz hasonlóan – ezúttal is műfüvön rendezik a siófoki városi stadion ugyanis játékra alkalmatlan. A kiliti városrészben lévő helyszín miatt pedig zárt kapussá tették a találkozót, vagyis nézők nélkül rendezik. Ezek után adódik a kérdés, miért kell februárban Magyar Kupa, illetve bajnoki mérkőzést játszani ha ehhez nincsenek meg a feltételek? 

A zárt kapus, nézők nélküli, műfüves visszavágóra visszatérve a házigazdáknak két gólt kéne rúgniuk és egyet sem kapniuk a továbbjutáshoz, ami – az első meccsen látottnál jobb hozzáállással – nem lehetetlen küldetés a másodosztályú ellenféllel szemben. Horváth Károlynak viszont nem sok lehetősége lesz variálni az első meccsen látott csapatán, hisz Menyhárt, Deák, Nyári, Gál, Máté és Dajic is serült, illetve beteg, ráadásul az odavágón két tizenegyest összehozó Kisst pedig kiállította a finoman szólva gyenge napot kifogó Solymosi játékvezető.

– Nyári, Gál, Deák trió és az eltiltott Kiss biztosan nem játszik – mondta Horváth Károly, a siófokiak trénere. – Márkus viszont edzésben van, úgy tűnik rendbe jött a sérülése, ám még nincs játékengedélye. A célunk a továbbjutás, szeretnénk ledolgozni a hátrányukat, szükségünk van a sikerélményre. 

A somogyiak a hétvégén bajnoki meccset játszanak Szombathelyen és bizony arra is spórolni kelle(ene) az energiával, ráadásul Horváth Károly szerint általánosságban a magyar labdarúgóknak sok az egy héten rendezett két, fontos mérkőzés. Nincs tehát könnyű helyzetben a tréner, ha azt szeretné, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.
2024. április 18. Andrea, Ilma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum