Balaton - Dél címoldal
2013-04-05

Német pecások a pácban: csak szlogen a balatoni horgászturizmus?

Nesze neked, balatoni horgászturizmus: egy német társaság csak hosszas utánjárás után tudott horgászjegyhez jutni nagypénteken. Siófoki szállásadójuk mesélte el történetüket.

E szerint szabályosan szerettek volna pecázni az ünnepek során a Balatonon, s horgászengedélyért először a városi tourinform-irodát keresték meg, majd miután ott nem tudtak jegyet adni nekik, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. irodáját. Ott azonban azt közölték velük, hogy mivel külföldiek, ott sem kaphatnak engedélyt. Végül Balatonföldváron egy horgászcikket árusító üzletben jutottak hozzá.

Azt hinné az ember, hogy a balatoni horgászturizmus nem csak szép szlogen, s horgászjegyhez a tópart számos pontján könnyen hozzá lehet jutni. Megkerestük a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t, s a társaság a következőket válaszolta: „A területi jegy kiszolgálásának előfeltétele az állami jegy megléte, és társaságunknál – minthogy nem horgászegyesületi háttérrel működik – nem ad lehetőséget a törvény az állami jegy megváltására. Ezért javasolta ügyfélszolgálati munkatársunk az érdeklődőnek, hogy egy olyan horgászboltba menjen, ahol állami jegyet is tud kapni, s azzal már válthat időszakos területi engedélyt. Ez a törvényi előírás.” Kérdésünkre a zrt. is elismerte, hogy a horgászturizmus fejlesztése érdekében valóban lehetne könnyíteni a szabályozáson, de ez nem a társaság kompetenciája. 

Horgászati tilalom lépett egyébként életbe a Balatonon, s e közben a halászok is önkorlátozást vezetnek be. „Április 1-je és április 30-a között csak partról lehet horgászni. Ebben az időszakban vízi járműről (vitorlás, csónak, stb.), fürdőeszközről, illetve parti bejáróval nem rendelkező víziállásról (stégről) horgászni tilos!” – szól a balatoni horgászrend ötös pontja. A tilalommal elsősorban a Balaton süllőállományát védik; természetes szaporodására jó esély van, s azért nem kell tiltani a parti horgászatot, mert a süllők ívóhelyei döntő többségben a partról nem érhetőek el. A süllők nyugodt ívása érdekében áprilisra a zrt. felfüggesztette a vontatott hálós halászatot, ilyen módszerrel a Keszthelyről induló hajókkal halásznak. A Siófokról induló állított hálós busahalászatot április közepén két hétre függesztik fel. E hajók azonban a halőrzésben részt vesznek: radarjaik segítségével éjszaka is figyelni tudják, hogy betartják-e a horgászok a nyílt vízi tilalmat. 

Nem csak halászból, pecásból is lehet halőr: a parlament múlt heti nyílt napján jelentették be, hogy a halőrzés hatékonyságának növelése érdekében egyes horgászokból társadalmi halőrök lehetnek. „Üdvözöljük azt a törekvést, hogy a horgászok vegyenek részt a halőri munkában – reagált a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – A társadalmi halőrök számára elsősorban a megfigyelés, a tapasztalt rendellenességek jelentése lehetséges, mert a valós intézkedési jogkör halőri vizsgához kötött. Akik vállalják, azokkal szívesen dolgoznánk együtt.

” Éppen ez az, nem lesz könnyű olyan pecásokat találni, akik nyíltan vállalják saját társaik ellenőrzését – adott hangot kételyeinek Kontics Ferenc, a balatoni horgászegyesületek szövetségének elnöke. Arra is emlékeztetett: a rendszerváltás előtt létezett ez a forma, de ma is gyakorlat, hogy horgásszal párban megy ellenőrizni a halőr. – Az egyesületeken belül működő nem hivatalos ellenőrző csapatok figyelmezetései talán a büntetésnél is többet érhetnek, amennyiben szabálytalanságot látva rászólnak tagtársaikra – így az elnök. – S hogy kell-e nagyobb ellenőrzés? Vannak területek, ahol igen. Ahol „nagyüzemben” folyik a rapsickodás, ez pedig ott jellemző, ahol több a hal. A keleti medencére kevésbé, ott csak a „kisebb”, helyi orvhalászok jelennek meg.
2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum