Balaton - Dél címoldal
2013-04-29

Tíz emberrel is győzni tudott a Rákóczi a Haladás ellen

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Kaposvári Rákóczi FC tíz emberel aratott egygólos győzelmet a Szombathelyi Haladás együttese ellen.

Az álmosan kezdődőt az első játékrész, mégis bőségesen tartogatott izgalmakat. A kilencedik percben Andorka tette ki a labdát a szélre Radónak, akinek a lövésébe belevetődött Hajduch, így jöhetett a szöglet, mely után remek kontrát vezetett a Kaposvár. Pavlovics iramodott meg a jobbszélen, beadása azonban nem volt tökéletes Oláhnak, így a támadó fejese gyengére sikerült, Rózsa könnyedén védett. Ezt követően a mezőnyben gyűrték egymást a felek, nem alakult ki veszély egyik kapu előtt sem. 

Az első félóra végén Pedro gyűjtötte be második sárga kártyáját, így megfogyatkozott a hazai együttes, s ekkor megélénkült a játék. Safaric jobboldali szögletére érkezett a hosszún Hegedűs Dávid, akinek fejese a kapufa segítségével halad át a gólvonalon (1–0). Majd egy újabb ígéretes kaposvári lehetőség következett; Okuka futatta le Tóth Péter, aki szabálytalankodott a védővel szemben a tizenhatos jobboldalánál. Safaric rúgta erősen és laposan középre a labdát, de a hosszún hárman is lemaradtak róla. A félidő hosszabbításában megszaporodtak az események. Előbb Okuka vétett el egy labdát, ami így Andorka elé került, a rutinos támadó pedig hét méterről, a kiinduló Hajduch mellett a kapuba emelt (1–1). 

A középkezdés után viszont azonnal érkezett a válasz, egy pazarul kivitelezett Rákóczi támadás után Pavlovics gurított középre, ahol érkezett Oláh, a támadó pedig állítgatás nélkül, 14 méterről a kapuba vágta a labdát (2–1). Kiérdemelten járt a vastaps a félidőre vonuló hazai labdarúgóknak. 

A második játékrész is úgy kezdődött, ahogy az első. A Kaposvár a biztos védekezésre építette a támadásait, a vendégek pedig nem találták ennek ellenszerét. Sőt egy újabb remekbeszabott támadás végén Balázs Benjámin ugratta ki Safaricot, akit Devecseri takarított el a tizenhatoson belül. Németh Ádám játékvezető a vendég védőnek sárga lapot, a hazaiaknak pedig büntetőt adott. A tizenegyest Oláh Lóránt végzete el, s laposan a jobb alsóba gurított (3–1). A lefújásig mezőnyjáték folyt, a Kaposvár taktikusan, tíz emberrel felőrölte a Haladást, ám a vendégeknek még sikerült a szépítés. Ugrai kapott jó labdát, és Hajduch lábai között a kapuba gurított (3–2). Üröm az örömben, hogy a csereként beálló Horváth Tamás, sérülés miatt volt kénytelen elhagyni a pályát. Akár az első félidő végén, a második után is felállva tapsolta a közönség a somogyi játékosokat. 

Kaposvári Rákóczi FC–Szombathelyi Haladás 3–2 (2–1) 

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 2000 néző. V.: Németh Á. (Bozó, Kelemen).Rákóczi FC: Hajduch – Okuka, Kovács O., Hegedűs D., Jánvári – Safaric, Pedro – Pavlovics, Oláh (Horváth T., 80. p. (Vrucina, 87. p.)), Balázs B. – Waltner (Addo, 67. p.).
Vezetőedző: Prukner László. 

Haladás: Rózsa – Fehér Z., Guzmics, Devecseri, Tóth P. (Farkas M., 60. p.) – Simon Á. (Schimmer, a szünetben) – Németh M. (Gyurján, 63. p.), Iszlai, Radó, Ugrai – Andorka.
Vezetőedző: Artner Tamás.

Gólszerzők: Hegedűs D. (33. p.), Oláh 2 (47. és a 60. p. - másodikat 11-esből), ill. Andorka (46. p.), Ugrai (90. p.). 

Kiállítva: Pedro (29. p.). 

Sárga lap: Pedro (15. p.), Okuka (30. p.), ill. Tóth P. (36. p.), Devecseri (59. p.), Gyurján (70. p.), Farkas M. (86. p.).


forrás :  ( Sonline )

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum