2013-05-07
Életveszélyben a fénytől, bőrt betegíthet a felszínesség
Mozgalmas napja volt hétfőn a kaposvári bőrgyógyászoknak: a „betegek” egymásnak adták a kilincset a szakrendelésen, ahol az országos melanoma naphoz csatlakozva szűrték az időpontra érkezőket. A Kaposi Mór Oktató Kórház tizedik éve vesz részt a programban.
A kampány iránti látványos érdeklődés részint öröm a szakembereknek, hiszen a máig gyógyíthatatlan rosszindulatú festékes bőrdaganat (melanoma malignum) ellen csak az idejében tett felismeréssel lehet eredményesen küzdeni. De a tömeges érdeklődés riasztó is, hiszen a megbetegedésre hajlamosaknak nemcsak májusban kellene észbe kapniuk. Az anyajegyszűrés folyamatos a kórházban, bejelentkezés alapján egész éven át.
Zubonyai Cecília főorvosnak és szakorvos, asszisztens kollégáinak hétfőn levegőt venni is alig volt ideje. Akut betegei közé ékelődve érkeztek az érdeklődők a szűrésre. De állták a sarat, és állják egész héten, hiszen aki időben bejelentkezett, több napra elosztva érkezik az egyébként általában alig néhány perces vizsgálatra. Aki most érdeklődik a kórházi telefonszámon, annak alapesetben heteket kell várnia. Az akut eseteket természetesen azonnal megoldják.
Az Euromelanoma Kampány keretében évek óta megrendezett melanoma nap az életveszélyes rosszindulatú daganatra hívja föl a figyelmet, és a védekezés lehetőségéről tájékoztat. A figyelemfelkeltéshez nem kell más, csak a statisztikák: a melanoma gyakorisága a fehér bőrű lakosság körében világszerte évi 3-8 százalékos közti növekedést mutat. Magyarországon alig több mint tíz év alatt duplázódik meg az esetszám. Évente 2000 körüli az új beteg, közülük Somogyban átlagosan évente 50-60-an vannak. A gyógyulásuk esélye a korai felismerésen múlik, aminek elengedhetetlen feltétele a rendszeres önvizsgálat.
– A hosszúra nyúlt tél után alig várjuk, hogy a természetbe menjünk, de az élethez nélkülözhetetlen napsugárzás számos pozitív hatása mellett veszélyeket is rejt magában – mondta Zubonyai Cecília. – A veszélyektől csak úgy óvhatjuk magunkat, ha ismerjük azokat. Tudni kell, a napsugár szabad szemmel nem látható tartománya, az ultraibolya-A és ultraibolya-B sugárzás károsítja a bőrt. A mesterséges UV-A és UV-B sugárforrás (szolárium, kvarclámpa) ugyanilyen ártalmas. A túlzott UV sugárzás fokozza a bőrrák képződést, a bőröregedést és gátolja az immunrendszert.
A bőrrákok több típusa ismert: a hámsejtekből indul ki a leggyakoribb basalioma és a gyakoriságban ezt követő spinalioma (laphámrák). A festéktermelő sejtekből képződik a gyakoriságban harmadik, de a bőrrák halálozás nagy részéért felelős melanoma. A bőrrákok kialakulásában az UV-A és az UV-B szerepe igazolt. A sugárzás sejtszinten többféle úton járul hozzá a rosszindulatú tumorok kialakulásához. A károsodásokat a szervezet próbálja kijavítani, de minél nagyobb az élet során összeadódó sugárhatás, annál kevésbé lehet sikeres a korrekció.
Fényvédelem, önvizsgálat, bőrgyógyász
Az UV-sugárzás károsító hatása részben egyéni, részben környezeti tényezőktől függ – mondta a Kaposi Mór főorvosa. Az életkor, a bőrtípus és a genetikai adottságok egyaránt megemlítendők: a hajlamot jelzi a melanoma gyakoribb előfordulása vérrokonok közt, és a nagyszámú, szabálytalan alakú festéksejtes anyajegy (naevus). A környezeti tényező az UV sugárzás erőssége: nyáron, főleg 11 és 15 óra közt, melegebb éghajlaton, magas hegyeken, a napfényt visszaverő környezetben.
Számos gyógyszer is fényérzékenyít, s kevésbé ismert, de a kozmetikumok illatanyagai, növényi kivonatok is növelhetik a napfény bőrkárosító hatását. A megelőzésben döntő a fényvédelem, illetve a bőr önvizsgálata. Ha egy bőrnövedék gyorsan változtatja a méretét, színét, alakját, vagy kisebesedik, gyulladttá válik, fel kell keresni egy bőrgyógyászt. A megelőzés harmadik eleme a dermatoszkópos bőrrákszűrés.
forrás : ( Sonline )