Balaton - Dél címoldal
2013-06-04

Hatalom a Csiky Gergely Színház színfalai mögött

„Megbombáztuk Kaposvárt” címmel írta meg a Csiky Gergely Színház történetének négy mozgalmas évtizedét Eörsi László. A történész vállalkozása könyvbemutatón találkozott a közönséggel, és a történelemcsinálókkal.

A Katona József Színház előcsarnoka idézte meg hétfőn a kaposvári színház aranykorát, melynek három-négy évtizede generációk életét és szemléletét határozta meg. A legendás Marat/Sade előadás emlékezetes pillanatai azt a korszakos jelenséget villantották föl, amikor egy színházi műhely az állampárt által tiltott, tűrt és támogatott tartalomszelekciója között képes volt hiteles kérdéseket felvetni. Eörsi László, akinek a munkája a Napvilág Kiadó és az 56-os Intézet Alapítványa gondozásában jelent meg, két nagy korszakban tárgyalta a színház és a kultúrpolitika viszonyát. A történelmi távolságba került aczéli idők mellett a rendszerváltás utáni éveket is feldolgozta, az 1955-ben alapított kőszínháznak az 1970-2010 közötti időszakát ölelve föl.

A kivetítőn megjelent, s a charentoni elmegyógyintézetben játszódó előadásban ment talán a legmesszebb a társulat, miután a francia forradalom eseményeit az 1956-os értelmezésbe ültette át. Máté Gábor a Katona direktoraként nézhette, amint negyedszázaddal ezelőtt a Corvin-köz fotója előtt utcakővel a kezében elsiratja a forradalmat. Mely momentumot a hazai kritika nem írhatta meg. 

– Babarczy, aki nem volt odajövős típus, előadás után megszólított, „Ugye, nem írod meg!” – emlékezett a bemutató moderátoraként Koltai Tamás kritikus. Azt mondta, ha fel is fedte volna az 56-os párhuzamot, nem talált volna lapot, ami leközli. A szerkesztő e nélkül is beleírta az utolsó, „Charentonból nem lehet újra csinálni a forradalmat” gondolatába a „francia” jelzőt. Biztos, ami biztos. A vérbe fojtott magyar szabadságharc megfejtését, kilépve a megállapodásból, egy nyugat-német lapnak nyilatkozta először egy színházcsináló. Ezt már Babarczy László egykori igazgató mondta hétfőn a nézők közül „megszólítva”. Felállt, és legendákat oszlatott a korszakalkotó művész. Azt például, hogy Mohácsi János, az egykori csoportos szereplő 1983 után nem neki, hanem a tehetségének köszönhetően lett kortárs fogalommá.

Koltai elfogódottan szólalt meg a Marat halála-bejátszás után, mert mint mondta, Kaposvár a második otthona volt. És így volt ezzel az értelmiség jó része. Hogy a kultúrpolitika mit tett mindeközben? Választ ad erre Eörsi kötete, amit Pogány Judit is sok-sok adalékkal segített. – Kaposvár sosem volt elhatározottan politikus színház, de elkerülhetetlenül az volt, mivel az alkotók megtanulták az együtt gondolkodás képességét – mondta a színművész –, s ilyenkor kizárt, hogy a színház ne szóljon fontos dolgokról. 

Mohácsi János, ránézve a kötetre, borzalomnak nevezte: valaminek vége van. A színházrendező az elődöket értékelve azt mondta, a politikumot sokkal jobban kezelték, hiszen ők (Znamenák István igazgatóval) csak egy évig állhattak a színház élén. A kötet feltárja a közelmúltat is, amikor a hatalom nem tartotta az elődök által kijelölt úton a társulatot, hanem vállalta a letérítés, és egyúttal a „jelenség” felszámolásának a döntését. – Ha egy színházat szét akarsz verni, meg lehet csinálni – összegzett Mohácsi. 

Pogány Juditnak erre rímeltek a számos személyes közlésből dolgozó kötet utolsó nyilatkozatai. Miszerint az aczéli kultúrpolitika jóval szerényebb sikereket könyvelhetett el a színház megrendszabályozásában, mint a 2000-es évek hatalmi erőfölénye. Mely azt akarta, ne legyen olyan színház többet.


forrás : ( Sonline )

2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum