Végzetes hiba szakítás után: menekülés egy új kapcsolatba

Egy kapcsolat vége mindenképpen fájdalmas. Még akkor is, ha mi akartuk, még akkor is, ha teljesen egyértelmű volt, hogy már nem működik tovább, dolgunk van ezzel a fájdalommal. Természetesen a lezárult kapcsolat minőségétől, időtartamától függően nagyon változó lehet, mennyi ideig és hogyan tart az azt követő gyászidőszak, de akár egy napról, akár évekről beszélünk, mindegyikre igaz, hogy veszteségeinket fel kell dolgoznunk. 

El kell siratnunk a múltat, felidézni az emlékeket, elbúcsúznunk életünk egy szakaszától és a már soha meg nem valósuló, jövőbeli álmoktól, tervektől, reményektől is. Fel kell építenünk új magunkat, számba venni aktuális lehetőségeinket, új jövőt álmodni, terveket szőni – immár nélküle. A búcsú, a lezárás, a veszteségek feldolgozása, néha még az újjáépítés is szomorúsággal jár, és nagyrészt magányos munka. Sokat segíthet, ha van kivel megbeszélni, kibeszélni, de a belső folyamatok mégis egyénileg zajlanak, csendes, elvonult órákat, időszakokat igényelnek. 

Vagyis ha stabilan szeretnénk továbblépni, ha túl akarunk jutni gyászunk különböző fázisain, éppen akkor kellene sok időt egyedül (magunkkal) töltenünk, amikor legjobban az elveszített gyengédégre, törődésre, figyelemre, szeretetre vágyunk. Éppen akkor, amikor megtépázott önbecsülésünk, megkérdőjelezett férfi/női mivoltunk minden addiginál jobban vágyik a pozitív megerősítésekre, visszajelzésekre. 

Van, akinek nem okoz problémát ezt az időszakot egyedül tölteni, vagy barátok segítségével túljutni a feldolgozás folyamatán. Van, aki kimondottan a magányt igényli ilyenkor, elvonul, és annak örül a legjobban, ha békén hagyják. Ők általában tényleg akkor lépnek tovább, és kezdenek újra „nyitott szemmel járni”, amikor túl vannak az előző kapcsolaton, és megerősödve tudnak életük új szakaszára koncentrálni. 

Vannak azonban, akik egy szakítás után egy pillanatra sem tudnak vagy akarnak egyedül maradni, és azonnal új partnert találnak. Számos oka lehet, miért nem tud valaki önmagában is egészként tekinteni magára, miért menekül egyik kapcsolatból azonnal a másikba. Talán annyira csillapíthatatlannak, gyógyíthatatlannak érzi a szakítás okozta fájdalmat, hogy rögtön „fájdalomcsillapító” után néz. Talán így akarja meggyőzni magát, hogy „jól van”, hogy „nem fáj semmi”. Talán annyira nem bízik magában, hogy azt hiszi, egyedül egyáltalán nem tudna boldogulni. Talán tényleg nem tud, vagy nem akar egyedül (partner nélkül) maradni. Talán csak féltékennyé akarja tenni az exet, bebizonyítani neki (vagy saját magának), hogy mégis „kelendő”, és igenis kell valakinek. De előfordulhat az is, hogy valaki egy problémákkal, konfliktusokkal terhes kapcsolatból, még annak lezárása előtt kezd azonnal új viszonyba. 

És ebben az újban sokan talán maguk is elhiszik, hogy most aztán tényleg megtalálták az igazit, és már nem is érinti őket, már nem is létezik az a másik. A környezetük esetleg bátorítja őket, hiszen „megérdemlik a boldogságot”; esetleg értetlenkedik, hiszen éppen most lett vége az előzőnek – a menekülő mindenesetre elégedett, hiszen végül „minden jól alakult”. 

Látszólag. Mert valójában nem igazán tesz jót sem magának, sem az új partnernek. Amíg nincs feldolgozva, lezárva, elrendezve az előző kapcsolat, amíg nem éli meg a fájdalmat és a veszteségeket, valójában nem lépett tovább, csak az érzései foglya: sérelmei, sértettsége (vagy éppen azok elkerülése) irányítják tetteit. Ilyenkor nem a másik ember – vagyis az új partner – személye a fontos, csupán az, hogy legyen. Ugródeszkának. 

Ezzel pedig könnyű becsapni saját magát is, a másikat is. Elhinni és elhitetni a szeretetet – ami mégsem az, aminek látszik. Így pedig csak újabb csalódásokat, fájdalmakat gyűjt az ember, és gyakran megbánt egy harmadikat is. Nem lehet valódi, bensőséges kapcsolatot kialakítani, amíg nincs „szabad érzelmi vegyértékünk”, hiszen az előző kapcsolatból eldolgozatlanul hagyott szálak, érzelmek (és tagadásuk) lekötik azt, akkor is, ha nem tudatosan gondolunk minden percben az exre.

Az ideális az lenne, bármilyen nehéz is, ha csak akkor kezdenénk új kapcsolatba, amikor már túljutottunk a gyász, a harag, a megbocsátás és az elengedés fázisain. Amikor már valóban beindult bennünk az „újratervezés”, és nem az addig elképzelt életet próbáljuk meg más szereplőkkel továbbjátszani, hanem az új élethelyzethez igazodva látjuk és éljük meg a lehetőségeinket és tervezzük a jövőnket. 

Ehhez pedig, ahogy mondtuk, eleinte időt kell hagynunk a bánatra, szomorkodásra, a szép vagy kevésbé szép emlékek felidézésére. Át kell élnünk a fájdalmat, de a csalódottságunkat, haragunkat is, hogy aztán meg tudjunk szabadulni tőlük. Reálisan végig kell tekintenünk lezárult kapcsolatunkat és volt párunkat – látni azt, hogy sem szörnyeteg, sem isten nem volt, hogy mi működött jól és min tudnánk vagy szeretnénk változtatni egy új partnerrel, hogy mi magunk milyenek szeretnénk lenni egy még jobb kapcsolatban, vagy miben tudunk fejlődni addig is, amíg eljön annak az újnak az ideje. Ha ezeket meg tudjuk tenni, akár segítséggel is, valóban el tudjuk engedni volt párunkat is, éltünknek a vele töltött szakaszát is. Nehéz, olykor hosszú folyamat áll előttünk, de ha azonnal beleugrunk egy másik kapcsolatba, nagy eséllyel csak egy újabb csalódásnak készítjük elő a terepet.

Kérdezz Pál Judittól! 

Ha problémád van, és egyedül nem tudod megoldani, akkor fordulj bizalommal Pál Judithoz. Kérdéseidet felteheted e-mailben a parbeszed.sonline@gmail.com címen, de fel is hívhatod Juditot a 0630/3877-387-es telefonszámon.

---