Balaton - Dél címoldal
2013-07-30

Itt van, hogyan keresheted a többszörösét külföldön (1.)

F. Balaton Mátyás, V. András Ferenc – Tőzsdefórum Sok urunk nem volt rest, se kába, /birtokát óvni ellenünk /s kitántorgott Amerikába /másfél millió emberünk – írta 1937-ben József Attila Hazám című méltán híressé lett versében.Hogyan is vagyunk ezzel, mondjuk, úgy hetvenhat esztendővel később, 2013-ban? 

Álmos az ingázó hegesztő 

Álmos minősített hegesztőként dolgozik több éve. Most Ausztriába jár ki. Munkája felelősségteljes, hiszen minden elvégzett munkadarabba beleüti minősítési számát, így visszaellenőrizhető évek múltán is, ki csinálta azt a darabot. Ha a későbbiekben bármi baleset történik, amely személyi vagy anyagi kárt okoz, felelősségre vonható, akár börtönbüntetést is kaphat. Az építkezésen egyszerre több vendégmunkás brigád dolgozik, különböző részfeladatokat látnak el. Osztrákot nem igen látni az építkezésen. Álmos azt mondta, hogy az osztrákok, csak az irodai vagy mérnöki munkát vállalják, a szakmunkát ráhagyják az “olcsó, szakértő” munkaerőre, akik főleg külföldiek. Az osztrák szakmunkás csak egy dolgot csinálna meg, azt is jóval drágábban. Úgy dolgozna, hogy az előkészített anyagot meghegesztené tíz perc alatt, aztán letenné a szerszámot, jönnének a flexesek lecsiszolni és segédmunkások elpakolni utána.

- A magyarnak az tűnik fel először, hogy sokkal gyorsabb a munkamenet és a munkamorál is sokkal jobb mint itthon – állapítja meg Álmos. Cége vépi telephelyű, a hegesztőinek nettó 150.000 forintos fizetést adott. A bécsi munkáért az Erste Campus kivitelezői az SFL osztrák leányvállalatán keresztül fizetésük többszörösét adják. Igaz a járandóságot rendesen lefölözi a leányvállalat és az SFL Technologies is – teszi hozzá a fiatal hegesztő. A szállást a vállalat fizeti, az étkezésüket étkezési jegyekkel támogatják. Hétfőn hajnalban indulnak céges busszal, a munkát minden nap 9-kor kell felvenni és 16 óráig tart. Pénteken 12-kor lejár a munkaidejük, és haza hozzák őket. – Jó érzés, hogy a munkánkat is és az embert is becsülik bennünk – teszi még hozzá.

Csábítanák haza a magyart 

Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként, az idei év elején a Nokia-val kötött stratégiai együttműködés aláírásakor nyilatkozta: a kabinet célja, hogy visszatérésre ösztönözze a jelenleg külföldön dolgozó „félmillió kitűnő magyar munkavállalót. Diplomáciai becslések szerint 300 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában, nagyrészt Londonban, 100 ezer munkavállaló Németországban, jellemzően Berlinben, Bajorországban és Baden-Württembergben, 50 ezren Ausztriában és 50 ezren az unió többi országában.

F. László harmincnégy éves, informatikus, weblap-tervezéssel foglalkozik. Egy London melletti kistelepülésen él, onnan jár be dolgozni. 

- Két éve jöttem ki dolgozni. Akkor úgy voltam vele, egy évre. Gondoltam, világot látok, keresek egy kis pénzt, aztán haza megyek. Megpályáztam egy közepes cégnél egy informatikusi állást. Küldtem önéletrajzot, próbamunkát. Ők válaszul repülőjegyet küldtek, amivel kimehettem állásinterjúra. Szerencsés vagyok, mert a szüleim egy iraki olajvállalatnál dolgoztak mérnökként, és perfekt megtanultam angolul. Sok magyarral az a baj, hogy nyelvismeret nélkül próbálkozik. Úgy nagyon nehéz. Megkaptam az állást, átlagban 2.500 fontot keresek. Közben megházasodtam, magyar lányt vettem el. Ő is itt van velem, fodrász, ő is megkeres 1.000-1.500 fontot. Spórolunk, mert ősszel jön a gyerek. Nem hiszem, hogy visszamegyünk Magyarországra. Legfeljebb, ha megöregszünk. Ha honvágyunk van, felülünk a repülőre, elmegyünk a szülőkhöz, meglátogatjuk a barátokat. Már amennyire a munkánk engedi. 

Gyorsulva nő az elvándorlók száma 

A hivatalos statisztikákban vannak ellentmondások, de a tendencia mindenütt kisértetiesen visszaköszön. Gyorsulva növekszik az elvándorlók száma. A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss felmérésének eredményei szerint 2013. június végén mintegy 250 ezer ember dolgozott legalább 6 hónapja külföldön, ami a teljes munkaképes korú népesség 4,4 százaléka. A háztartások 9 százalékában van tartósan külföldön dolgozó személy. 

A KSH májusban megjelent közleménye szerint 2012-ben mintegy 230 ezer hivatalosan bejelentett magyar állampolgár élt az európai országokban. 

Figyelemreméltó, hogy a Kopint-TÁRKI 2010-re mintegy 60 ezer külföldi munkavállalót becsült. Ez jelen felmérések eredményeivel összevetve azt jelenti, hogy 3 év alatt mintegy 190 ezerrel nőtt a külföldön hosszabb időre munkát vállalók száma. 

Képzőművész akadémista a cukrászdában 

Aggasztó ugyancsak, hogy egyre több fiatal választja a külföldöt.

Horváth Kamilla egy kisvárosi főiskolán végezte el az ipari formatervezés alapképzését és a bécsi Academie der bildenden Künste Egyetem folytatja a tanulmányait. 

- Nem kell azon csodálkozni, hogy sok fiatal külföldre tart – mondja. – A külföldi munka, csak kapcsolatok kérdése, a félév kezdés után nem sokkal munkába tudtam állni. Részidőben dolgozom egy kis bécsi, belvárosi cukrászdában, azt csinálom, amire szükség van. Felszolgálok, zárás után kitakarítok. Szeretem a munkát, mert megbecsülnek. Adózni nem kell, mert a keresetem nem haladja meg az évi 11.000 eurót.

Kamilla négy órában “hivatalosan” átszámítva 90.000 forintot, plusz borravalót keres, ami elérheti a 40 eurót is. Igaz ez a téli időszakra jellemző, mert nyáron az emberek a fagyizókba járnak inkább. Párja biciklis futár, most végezte az egyetemet, éppen állást keres. Kamilla a művészi pályára is kacsingat. Ám reális. Azt mondja, legfeljebb elhelyezkedik a szakmájában, tanárként. Ausztriában most vitatkozik a társadalom azon, hogy a kezdő pedagógusoknak legalább 2.500 eurót kellene keresniük. Kettejük jövedelméből már most futja egy belvárosi albérletre, amely bérleti díja 650 euró. Nemrég költöztek össze, közös jövőt, életre szóló kapcsolatot terveznek. Bécsben. 

Hát, így állunk ezzel a ,,kitántorgással”. 

 *** 

Riportunk következő részében azzal foglalkozunk, melyek azok a jövedelmi különbségek, amelyek miatt ennyire vonzó a külföld.

forrás : ( TőzsdeFórum)

2024. október 16. Gál
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Webdesign
ÁSZF | Impresszum