Balaton - Dél címoldal
2013-07-31

Jégben a királyi szakácsok, elmarad a nagyszakácsi fesztivál

Elmarad Nagyszakácsi nemzetközi hírű gasztronómiai programja, a Királyi Szakácsok Nyomdokán reneszánsz fesztivál, melyet szombaton rendeztek volna. A szintén hagyományos Turizmusbarát polgármesterek regionális találkozóját, amely évről évre megelőzi a nagyrendezvényt, megtartják.

Kövér István polgármester szerdán azt mondta: az országnak, a szakmának el kellene döntenie, hogy a számolatlanul kínálkozó, s így egymás dolgát is óhatatlanul megnehezítő rendezvények közül melyiket támogatja. Azokért viszont érdemes volna az államnak garanciát vállalni. Ezzel kiszámíthatóvá tenné nemcsak a rendezők, de a résztvevők és a közönség életét is. Igencsak körülményes ugyanis egy hagyományos, az éves turisztikai programsorolókban meghirdetett rendezvényt lemondani, s ezt a hírt megnyugtató bizonyossággal eljuttatni a közönséghez.

Nagyszakácsi a múlt évben 20. alkalommal rendezte meg a királyi szakácsok versenyét. A tradíciót történelmi vonatkozás indította el: Mátyás és Zsigmond korában is földet kaptak ezen a vidéken a királyi lakomák szakértői. Megalapozott pályázatokat írhattak tehát a szervezők, a Nemzeti Együttműködési Alap (korábban Nemzeti Civil Alapprogram) Közösségi környezet kollégiuma a 3,6 millió forintos pályázatukat kiválóra értékelte. De forrásszűke miatt mégis csak a 159. helyre sorolták őket. A testület tanácsának Csizmadia László az elnöke, tagja volt korábban a kaposvári Sebők László, az Éléstár Egyesület elnöke, összességében pedig egyetlen somogyi van a döntnökök között: Udvaros Renáta civilszakértő a Társadalmi felelősségvállalás kollégiumban. 

A polgármester szerint belépőben nem is érdemes gondolkodniuk. Amikor a Balaton-part ontja magából a kiváló ingyenes programokat, halálra ítélné a rendezvényét az a kistelepülés, ami pénzt kér érte. Miután „hiénáknak eladni” nem akarták a rendezvényt, maradt a kínkeserves kilincselés a források után. Kapolcs is így jutott visza gyökereihez, két településre szűkítve a kínálatát, de legalább megmaradva a fesztiváltérképen, mondta az 500 lelkes község elsőembere. 

Megtudtuk: a helyi Leader közösség minden második évben támogat eseményeket. Jövőre ezzel számolhatnak, s így talán már nem az éhkopp jut a Királyi szakácsok földjének. Amint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség mint stratégiai partner is megerősödhet annyira, hogy képes legyen csapatot állítani, mert idén már erre sem futotta volna neki. 

Sót kérnek a polgármesterek 

A Turizmusbarát polgármesterek pénteken akár a fesztiválrendezés nehézségeiről is szót válthatnak Nagyszakácsiban. A jóféle ételek és borok társaságában talán kisütnek valami okosat úgy, hogy azért a tartalom ne feküdje meg a hallgatóság gyomrát. Hiszen a nap a kikapcsolódásé, számos kulturális programmal. Idén egyébként horvát csapat is megmérkőzik a pogácsasütő és a polgármesterek kedvenc ételei versenyben, így a versenypörköltek mellett talán csevapcsicsa vagy pljeskavica is illatozik majd (némi pelinkovac vagy Sljivovica mellett) az egynaposra besűrűsödött programban.
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum