Balaton - Dél címoldal
2013-10-30

Ugorj fejest: betegséggel élni, s vállalni önmagunk

Ugorj fejest az éjszakába: ezzel a jelszóval a pikkelysömör világnapja kapcsán kedden este látványos megmozdulásra hívták a betegeket és az érdeklődőket a kaposvári uszodába. Összefogásból hazánk híres sportolói is példát mutattak: olimpiai- és világbajnokok részvételével zajlott le a rendezvény, melyet az országban egyszerre öt helyszínen – a somogyi megyeszékhelyen kívül Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben – tartottak meg. Igazi fesztiválhangulat uralkodott a virágfürdőben.
Rengetegen vettek részt a kaposvári Ugorj fejest az éjszakába rendezvényen

– Minden jó ügyet örömmel segítek; úgy érzem, hogy fontos kérdésről van szó – hangsúlyozta Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok. A szinkronúszók lenyűgöző bemutatója után Dér Tamás, a rendezvény egyik szervezője indította a mezőnyt. Látványos fejesugrások, kitartóan tempózó úszók, szünet nélküli hangos biztatás: több százan keresték fel kedden este a kaposvári rendezvényt. Sokan szinte kötelezőnek tartották a programot, tavaly az első megmozduláson ugyanis a somogyi megyeszékhely vívta ki a győzelmet.

A rendezvény a betegségre irányítja a közfigyelmet, hangoztatta Battyáni Zita főorvos. A cél, hogy adott napon minél több egészséges és beteg ember együtt sportoljon. Kimutatások szerint a pszoriázis előfordulása világszerte 2-2,5 százalékra becsülhető. Hazánkban is igen gyakori a pikkelysömör, genetikailag örökölhető a betegség. Balogh István, a kaposvári pszoriázis klub elnöke azt mondta: az országban több mint 200 ezer beteg élhet, a régiónkban számuk elérheti a 30 ezret.

– Sajnos, meglehetősen sok pikkelysömörben szenvedő társunk szorong – hangsúlyozta a civil szervezet elnöke. – Ők szinte rejtőzködve élnek, mivel szégyenlik a bőrükön megjelenő elváltozásokat, s egészségügyi problémájuk miatt seregnyi helyre, programra nem vagy ritkán mennek el. Ilyen helyszín például az uszoda. Nos, ezen a kialakult gyakorlaton szeretnénk változtatni. Bár az elmúlt időszakban is több felvilágosító kampány volt az országban, még mindig gyakran hallani tévhitről. Fontos tudni: a betegség ugyan nem gyógyítható, ám megfelelő kezeléssel tünetmentesíthető.
 
Kisgyermek, huszonéves nő és idős férfi is akad a pszoriázisos betegek között. Megtudtuk: a Magyar Dermatológiai Társulat második alkalommal rendezte meg a programot, ahol az a város győz, ahol egy óra alatt a legnagyobb távolságot teszik meg az úszók. A kaposvári fürdőben öt pályán egymás után csobbantak vízbe a sportolók. – A rendezvény üzenete egyértelmű és világos: mindenki nyugodtan vállalja önmagát – emelte ki Balogh István. – Reméljük, hogy ezen a téren is áttörés lesz, s az országban minél több településen megalakul egy pszoriázis csoport, ahol a betegek oldott hangulatban, nyugodt körülmények között találkozhatnak, tanácsot kaphatnak a szakemberektől és megbeszélhetik gondjaikat. Somogyban pillanatnyilag két városban – Kaposváron, Barcson – működik egy-egy pszoriázis csoport, s rövid időn belül Siófokon valamint Marcaliban is létre kívánnak hozni egyet a civilek.


forrás : ( Sonline )

2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum