Balaton - Dél címoldal
2014-02-13

Elegük van a győzelmi jelentésekből: ütik-vágják a kisvállalkozókat

Pénztárgépcsere, trafiktörvény és szerencsegépjáték-korlátozás: számos somogyi vendéglátós és kereskedő szerint ütik-vágják a kisvállalkozói kört. Megyénkben közel 5000 bolt, áruház és 2700 vendéglátóhely működik: ezeknek csaknem 10 százaléka a működőképesség határára jutott. Kaposváron csütörtökön egy projekt nyitórendezvényén erről is szóltak a somogyi, tolnai és baranyai vállalkozók.

– A pénztárgépcsere miatt még legalább három-négy hónapot csúszik az átállás, a rendszer valószínűleg május végére, június elejére áll fel teljesen – közölte lapunkkal Antalffy Gábor, a Kisosz országos elnöke. – Magyarországon közel 200 ezer új gépre lesz szükség a kisvállalkozói körben, jelenleg mintegy 35 ezer működik, s úgy tudjuk, hogy havonta 30-35 ezer berendezést hoznak az országba és tudnak üzembe helyezni. Több mint 30 féle gép közül választhatnak az érintettek, a gépcsere kapcsán egyértelműen kiderült: önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe a kisvállalkozók. Remélhetőleg felgyorsul a folyamat, s úgy tűnik, hogy a balatoni idénykezdetre már megoldódik a sokakat érintő átállási gond. 

– Ne a duma szintjén segítsék a kis- és középvállalkozói szektort, hanem érzékelhető módon nyújtson támogatást az állam – mondta kérdésünkre Boros László, a Kisosz megyei elnökségének tagja. – Győzelmi jelentések és dicshimnuszok helyett érdemi döntéseket vár a szakma, a vállalkozók saját bőrükön érzik a növekvő nyomást. Magas a munkanélküliség, a somogyi fizetések jóval elmaradnak az országostól, ráadásul megyénkben jelentős eltérés figyelhető meg az egyes kistérségek között. Elég körbe nézni néhány dél-somogyi kisfaluban, ahol nem hogy cigire, de már kenyérre is alig telik az embereknek. Boros László szerint a pénztárgép-mizéria tipikus példája az átgondolatlanságnak. Szerinte részben emiatt Somogyban is több vállalkozó inkább bezár: egyrészt nem tudják kitermelni a növekvő működési költségeket, másrészt nehezen viselik el az adminisztrációs macerát. 

– Korántsem biztos, hogy ebben a formában kellett volna levezényelni a pénztárgép-cserét – emelte ki Tóth László siófoki vendéglátós. – Szerintem egyáltalán nem ezen múlik az adómorál változása. Ami egyeseknek nagy üzlet lehet, az sok ezernyi kisvállalkozónak fix kiadás. Tóth László szerint az on-line kassza-ügy csak a jéghegy csúcsa, mivel az alacsony költés és a változó fogyasztói szokások hatására egyre súlyosabb gondokkal küzd a vendéglátós szakma. – Jó ha 40-45 nap lesz az igazi balatoni idény, bár ez már évek óta alapvetően időjárás függő – jegyezte meg a siófoki szakember. – Ráadásul az üdülési szokások is átalakultak: a fiatalok közül aki teheti, olcsó külföldi útra fizet be. Az alacsony keresetűek pedig örülnek, ha eljutnak néhány napra a Balatonra, és szatyorból étkeznek. 

Makkos Péter, a Kisosz fonyódi régióvezetője szerint bár a Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány lökést adott számos helyen a forgalomnak, az alapvető problémákat – fizetőképes vendégkör, kiegyensúlyozott üzletmenet, fejlesztési hiányosságok – nem oldotta meg végérvényesen. A gyakran emlegetett rezsicsökkentés pedig a vállalkozói kört nem érinti. Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a víz-, a villany- és a gázdíj, nem beszélve a banki költségekről, így például a számlavezetési díjról. Makkos vállalkozótársainak azt tanácsolja: érdemes új csomagok után nézni. Saját példájára hivatkozva kitért rá: váltott, s ezzel évente közel 25 százalékkal mérséklődik a kiadása. 

Szondázták a vállalkozókat 

Kisosz kapacitásfejlesztés a Dél-Dunántúli régióban – ezzel a címmel tartották meg a három megyére kiterjedő program nyitórendezvényét csütörtökön Kaposváron. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Részletesen szólt a 2014-2020. között európai uniós ciklus terveiről is, rámutatott: a kkv-szektor stratégiai partnere a családoknak, az önkormányzatoknak és a kormányzatnak. –A Kisosz minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy segítse a kisvállalkozói kört – emelte ki Antalffy Gábor, a szakmai szervezet országos elnöke. Hozzátette: a pénztárgép-csere kapcsán is számos egyeztetésen vettek részt, s a következő időszakban is szakmai fórumokon, érdekegyeztető tanácskozásokon hallatják hangjukat. Kertész Rezső, a Kisosz somogyi elnöke közölte: a segítségnyújtás egyik formája a vállalkozói kör rendszeres tájékoztatása. Az év elején 26 pontból álló kérdőívet postáztak ki a somogyi vállalkozóknak. Ebben egyebek mellett az árbevétel alakulást, a foglalkoztatással kapcsolatos terveket és az új Munkahely Törvénykönyvével kapcsolatos változások hozadékát elemezték. A jövő héten hozzák nyilvánosságra a felmérés eredményét.


forrás : ( Sonline )

2024. március 3. Kornélia
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum