Balaton - Dél címoldal
2014-03-04

Öt és fél óra késés: a síncsavart is felszedték a vonat elől

Legutóbb a dél-balatoni vasútvonalon lassult le a közlekedés, mivel a térségében megrongálták a jelző- és biztosítóberendezés kábeleit. Tizenöt vonat összesen 330 percet késett.

Nem működtek a vasúti jelzőberendezések – áramellátási zavarok miatt – a napokban a Zalakomár-Zalaszentjakab-Nagyrécse közötti vasúti szakaszon. Emiatt a dél-balatoni vonalon általában 20 perccel nőtt meg a vonatok menetideje. A szerelvények a biztonság érdekében csak lassabban, óránként negyven kilométerrel közlekedhettek, a vasúti átjáróknál csak öt kilométeres sebességgel gurulhattak. A fénysorompók sem működtek üzemszerűen, ezért Máv fokozott óvatosságra intette a gépjárművezetőket. Megtudtuk: az elkövetők az erősáramú kábelt rongálták meg.

– A lopást és a rongálást a lehető legkeményebben kellene büntetni, s jó lenne, ha a tettesek az utolsó fillérig megtérítenék az okozott kárt – mondta Schiszler László, a közlekedéstudományi egyesület somogyi tagozatvezetője. – Korábban a színesfémtolvajok gyakran tüntettek el értékes vagy kevésbé értékes vasúti berendezéseket, amit aztán szinte fillérekért eladtak. Bár szigorodott a törvény, de egyes esetekben úgy tűnik, hogy nem eléggé. Határozott fellépésre, következetes számonkérésre van szükség. Ez talán elrettenti a tolvajokat, bár az is igaz, hogy nem lehet minden egyes vasúti sínhez, jelzőberendezéshez őrt állítani. 

A Máv Zrt. sajtóosztálya lapunkat arról tájékoztatta: a hatóságokkal végzett megelőző intézkedések – egyebek mellett értéktelenebb anyagok használata, mobil járőrszolgálat, műanyag alapanyagú táblák, elemző munkához a hatóságok heti tájékoztatása – hatásának köszönhetően a rongálások száma 2012-hez képest tavaly jelentősen visszaesett. – Tavalyelőtt 28, tavaly öt esetben volt kábel-, illetve felsővezeték lopás – tudtuk meg. – A közlekedés biztonságát veszélyeztető események száma 71-ről 25-re csökkent. 

A karbantartó- és javítócsapatnak így is akadt bőven dolga Somogyban. Kétszáz síncsavart loptak el tavaly márciusban Tab és Siófok között, Kaposvár és Kaposfüred térségében 145-öt tüntettek el. Máskor a vonatdobálások miatt indult eljárás Balatonmáriafürdőnél, Siófoknál, Balatonlellénél, illetve Balatonszentgyörgy és Balatonföldvár térségében. Zamárdi-felsőnél a sorompóoptikát festették le, Balatonmárianál és Siófoknál idegen anyagot helyeztek a vágányra. – Úgy tűnik, nincs mindenhol állandó biztonság – emelte ki Pitz Sándor, a kaposfői polgárőregyesület elnöke. – Nálunk a helyi vasúti őrházból loptak el különféle használati tárgyakat a közelmúltban, ám jelzésünk alapján a rendőrség elkapta a feltételezett elkövetőt. A civil szervezet vezetője – a tolvajokon kívül – különösen azokra haragszik, akik köveket, fémtárgyakat raknak a sínekre. Azt mondta: az elkövetők talán azt hiszik, hogy jópofa gyerekcsínyt követnek el, ám felelőtlen tettük könnyen súlyos balesetet okozhat.


forrás : ( Sonline )

2024. március 3. Kornélia
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum