Balaton - Dél címoldal
2014-05-13

Húshagyó orosz szerda - a kaposvári Kométát nem érinti az embargó

Nem érinti a Kométa 99 Zrt.-t az oroszországi húsbeszállítási tilalom, a kaposvári cég ugyanis jelenleg nem exportál húst az orosz-fehérorosz-kazah vámunió területére, a közeli jövőben viszont hőkezelt bacon szalonnával szeretne megjelenni az érintett piacon.

Jelen állás szerint viszont nem tudni, hogy a kaposvári húsipari cég tervei megvalósulhatnak-e, ugyanis a Roszszelhoznadzor, az orosz élelmiszer-ipari és mezőgazdasági termékek állami felügyelete állategészségügyi okokra hivatkozva május 14-től húsimport-korlátozást vezetett be szinte az összes magyar húsipari céggel, illetve néhány tejfeldolgozóval szemben. 

Oroszország a három hónappal ezelőtt bejelentett litvániai sertéspestis miatt állította le a sertés, a sertéshús és a feldolgozott termékek beszállítását az uniós tagállamokból, ám akkor még úgy tűnt – s így nyilatkozott Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára is –, hogy március végére feloldják a tilalmat. Ennek érdekében Magyarország hozzájárult, hogy a Roszszelhoznadzor ellenőrizzen majd két tucat hazai céget, ám a szigor ezután sem enyhült, sőt, tizennégy céget szerdától konkrétan kitiltottak a vámunió területéről. – Az orosz piacon eddig annak ellenére nem voltunk jelen, hogy folyamatosan bővül az exportunk – tájékoztatott Bódi Krisztina, a Kométa marketingigazgatója. – Négy éve még havi tíz tonna feldolgozott húskészítményt vittünk külföldre, ez a mennyiség most jelenleg 130–140 tonna, s szeretnénk elérni a kétszáz tonnát. Ehhez segítséget nyújthat a hőkezelt bacon exportja Oroszországba: eleinte 40–50 tonnával számolunk havonta, a középtávú célunk pedig a havi 100–150 tonna kivitel. 

A hússzállítás kérdése amúgy gyakori vitatéma Oroszország és az Európai Unió között 2005 novembere óta, amikor Oroszország betiltotta a lengyel hústermékek importját, arra hivatkozva, hogy a lengyel hússzállítmányokat kísérő állatorvosi igazolások egy része hamisítvány volt. Azóta többször is embargót hirdettek meg különféle okokkal, s nem egy alkalommal magyar cégek is tiltólistára kerültek. A Kométa korábban már jelen volt termékeivel az orosz piacon, s tavaly nyáron jelentették be, hogy hamarosan megkapják az oroszországi forgalmazási engedélyt, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az orosz piac több meghatározó szereplőjével. – A február végi orosz vizsgálatok nem érintették a cégünket – tette hozzá Bódi Krisztina –, s úgy tudjuk, elvileg a baconexport is elindulhat hamarosan, ugyanis a megfelelően hőkezelt húskészítményekre nem vonatkozik a tilalom. 

Melynek mielőbbi feloldásáról a kormány is tárgyal az orosz féllel: Kiss Szilárd miniszteri biztos hétfőn kezdett egyeztetésekbe az orosz illetékesekkel. A megegyezés fontos lenne, ugyanis a tilalom nemcsak a húsexportőrökre, hanem tejfeldolgozókra is vonatkozik. Vas A. 

Leviheti az árakat az itthon maradó tej 

– Nem szállítunk Oroszországba, s a közeli jövőben nem is tervezzük – felelte megkeresésünkre Egyed Linda, a kaposvári Fino Food Kft. ügyvezetője. – Ennek ellenére, mint minden hazai piacon szereplő cégnek, számunkra is gondot okozhat a tilalom, ugyanis megzavarhatja a nyerstejpiacot. Azok a vállalatok ugyanis, melyek jelenleg Oroszországba exportálnak, az így megmaradt tejjel megjelenhetnek a hazai piacon, ami komoly mennyiségi problémákat jelenthet, hiszen egyrészt jelentősen lenyomja az árakat, másrészt sok cég piacot veszíthet miattuk. 

Ezzel ellentétben Tóth Éva, a barcsi Dráva-Tej Kft. ügyvezetője úgy vélte, ha az eddig orosz piacra szánt nyerstej idehaza marad, csökkenhet az alapanyagár, ezáltal növekedhet az eladási volumen. A Dráva-Tej amúgy nem érintett a tiltásban: bár korábban tervezték az oroszországi exportot, de végül átgondolták az ezirányú piacnyitást, ugyanis nem volt olyan termékük, melyet gazdaságosan értékesíteni lehetett volna.


forrás : ( SONLINE )

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum