Balaton - Dél címoldal
2014-05-17

Igavonók az iskolapadból: most jó lenni végzős diáknak?

Somogyban pillanatnyilag közel 500 diákmunkás dolgozik az áruházakban és az üzemekben, ám néhány héten belül várhatóan háromszor ennyi fiút és lányt foglalkoztatnak a vállalkozások. Átlagon felül kereshetnek a tolmácsok és a felszolgálók.

- Változatos munkakörökben foglalkoztatják a fiatalokat - mondta Dakó Roland, a Meló-Diák kaposvári kirendeltségvezetője. - Most egyesek elektronikai alkatrészek összeszerelésével foglalkoznak, mások élelmiszeripari üzemben készterméket pakolnak vagy műanyag alkatrészeket válogatnak, sorjáznak. A középiskolásokon kívül főiskolások és egyetemisták is munkát vállalnak. Kaposváron kívül Siófokon, Nagyatádon, Barcson és Marcaliban is dolgoznak, óránként, minimum bruttó 584 forintra számíthatnak. Dakó Roland a nyárra legalább 1500 diákmunkással számol. – A balatoni munkahelyek a legvonzóbbak. Szállodában szobalányként, felszolgálóként dolgozhatnak vagy konyhai kisegítőként is elhelyezkedhetnek - folytatta. - Mások kempingekben vagy kisebb-nagyobb vendéglőkben vállalnak állást, vannak, akik ipari üzemekbe jelentkeznek. 

Úgy tudni: a tolmácsok, felszolgálók és a szakácsok átlag felett, óránként 1000-1200 forintot is kereshetnek. - Cégünk is gyakran alkalmaz diákmunkásokat - közölte érdeklődésünkre Egyed Linda, a kaposvári tejüzem ügyvezető igazgatója. - A megrendeléstől függ, hogy mennyi munkáskézre van szükség. Van, hogy csupán 1-2 diákmunkás dolgozik, máskor 8-10 fiatal segít a munkában. A fiatalok elsősorban az anyagmozgatásban vesznek részt, például tejfölös poharakat pakolnak tálcára, illetve raklapra. Az évi 12 milliárd forint forgalmú kaposvári tejüzemben, ahol 160 dolgozót foglalkoztatnak, s naponta 180 ezer liter tejet dolgoznak fel, a közeljövőben is számítanak a diákmunkásokra.

A diákmunka közvetítésével foglalkozó szervezetek szerint már keresgélnek a diákok a nyári munkalehetőségek között. Ezt látszik alátámasztani Kristóf véleménye is; ő egyelőre az interneten kutat diákmunka után, s azt mondja: Kaposváron nem túl széles a lehetőségek tárháza. – Jórészt árufeltöltő és pénztáros állást hirdetnek – mondta –, vagy marad a szórólapozás, amiért alkalmanként fizetnek általában ötezer forintot. Az előbb említett munkákért 564 forintos órabért kínálnak a diákoknak. A Balaton parton jobbak a lehetőségek, a vendéglátóegységek felszolgálót, a hotelek több nyelven beszélő recepciósokat, de szobalányt is keresnek. Ott tehát a diákok is jobban megtalálhatják a számításukat, a bökkenő csupán az, ha a családnak nincs a Balatonon nyaralója, akkor a szállásért ki kell fizetni a kereset jó részét. S a fővárosban is jobbak a lehetőségek, ott például hallottam olyan munkát, hogy az utastájékoztató automaták használatának segítéséért óránkét 631 forintot fizetnének. Csak hát ott is az a bökkenő, ha még a haverok bele is mennének, hogy ott lakjak egy hónapig, ingyen nem várhatnám el tőlük, s akkor arról még nem is beszéltem, hogy még élni is kell Pesten. Akkor lehet, hogy jobban járok, ha otthon maradok, mert ugyan nem keresek, de nem is költök annyit. 

A Kristóf által elmondottak ellenére várható szakemberek szerint, hogy megélénkül a diákmunkapiac, méghozzá egy kormányrendelet következtében, melyet az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) közleményében úgy kommentált: az idén jó végzős diáknak lenni. A rendeletnek köszönhetően ugyanis 2014 nyarán először minden középiskolás diák és alapképzésből kikerülő, de tanulmányait nappali tagozaton folytató hallgatónak lehetősége lehet arra, hogy a nyári szünetben diákként vállaljon munkát. A frissen végzett hallgatók pedig, bár már nem járnak iskolába, diákigazolványuk érvényességi idejéig, aktuálisan 2014. október 31-ig iskolaszövetkezeten keresztül, nappali tagozatos hallgatóként kedvezményesen foglalkoztathatók. 

A Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjánál azt közölték: az idén indítandó nyári diákmunka programról most még nem rendelkeznek konkrét információkkal. A tavaly júniusban indult programról, ami lehetővé teszi, hogy önkormányzatok is foglalkoztathatnak diákokat, a munkaügyi központ úgy nyilatkozott, hogy Somogyban 2013-ban a programhoz kapcsolódva 78 önkormányzat, illetve önkormányzati intézmény, múzeum, könyvtár, óvoda, szociális intézmény jelezte ilyen irányú foglalkoztatási szándékát. – A programban résztvevő több mint 300 fiatal napi 4-6-8 órában tevékenykedett az alábbi munkakörökben: adminisztráció, teremőr, raktári munka, könyvpakolás, szervező, gyermekfelügyelő, óvodai kisegítő, uszodai jegyszedő, segédmunkás, rendezvényszervező, kulturális asszisztens, parkgondozó, takarító, konyhai kisegítő, adatrögzítő, közterület karbantartó – közölte a munkaügyi központ. 

A szégyenletesnél kevesebb is elég? 

Országos átlagban havi netto 65-80 ezer forintos bérért dolgozhatnak nappali tagozatos diákok az önkormányzatoknál napi hét órában. Tavaly Somogyban a KSH adatai szerint a havi netto átlagkereset valamivel több, mint 121 ezer forint volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében. Mivel minden viszonylagos, az is az, hogy a diákok bére sok, vagy ehhez képest a teljes munkaidőben foglalkoztatott felnőttek fizetése szégyenletesen kevés. A politikusok gondolkodását ismerve, alighanem ők úgy vélik: mivel a gyerek már nem nyaralásra, hanem a tandíjra, könyvekre valót keresi meg manapság, ennyivel kevesebbet kell rá költenie a felnőttnek, innentől kezdve a szülőnek már a szégyenletesnél kevesebb is elég. 

Adóköteles lehet a diákmunka 

Adóköteles a diákmunkával, egyszerűsített foglalkoztatás keretében szerzett jövedelem, ha összege meghaladja a mentesített keretösszeget – figyelmeztetett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. – A mentesített keretösszeg a foglalkoztatás napjainak száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegének szorzata, ez 2013-ban napi 4510 forint volt. A NAV példája szerint 100 nap foglalkoztatás és összesen 500 ezer forint jövedelem esetén a számított mentesített keretösszeg 100-szor 4510 forint, azaz 451 ezer forint, így az e feletti részt, azaz 49 ezer forint jövedelmet kell bevallani. A mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet abban az esetben is szerepeltetni kell az adóbevallásban, ha az adózónak más bevallási kötelezettség alá eső jövedelme nem volt 2013-ban.


forrás : ( Sonline )

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum