Balaton - Dél címoldal
2015-01-08

Uniós támogatást nyertek, de megéri e?

Csaknem kétmilliárd forintnyi uniós támogatást nyert a nyugat-balatoni hulladékgazdálkodási társulás eszközök, járművek vásárlására. A hatvanhárom tagönkormányzatnak nagyjából százmillió forintnyi önerőt kellene előteremteni. Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester, a társulás elnöke azt mondta: a közbeszerzés megkezdése előtt további információkra lesz szükségük; mivel az önerő biztosítása komoly áldozatvállalást jelent, szeretnék például tudni, hogy az általuk létrehozott céget is beolvasztják-e egy nagy állami közszolgáltató holdingba.

A több évig tartó uniós projekt befejezése után az észak-somogyi települések két külön társulást hoztak létre, a nagyobb tagsággal rendelkező nyugat-balatoniak leváltak a siófoki székhelyűről és a Zőőd Kft. megvásárlása után Pelso Kom Kft. néven új szolgáltatót is gründoltak, mely egy éve tevékenykedik a piacon. A járműveket bérlik, a szemetet a kaposmérői lerakóba szállítják.

Lombár Gábor
arra emlékeztetett: a különválást az előzte meg, hogy a nyugat-balatoniak nehezményezték, hogy jelentős nyereséggel működhetett a térségben egy külföldi többségi tulajdonú szolgáltató (az azóta államivá lett siófoki székhelyű AVE Zöldfok Zrt.), egyre magasabb díjakkal. Idő közben azonban a gazdasági környezet jelentősen megváltozott, a lakossági hulladékszállítás hatósági áras lett, rezsicsökkentéssel tetézve, útdíjjal, lerakási díjjal növelve a szolgáltatók költségeit, melyeket azonban nem lehet érvényesíteni a díjakban. A társulási elnök szerint ehhez képest jelentős eredmény, hogy nullszaldósan zárták a tavalyi évet. Az uniós projekt alapján őket megillető járművekhez, lerakókhoz azonban – tette hozzá Lombár – nem juthatnak hozzá, perben állnak emiatt az uniós program gesztorával, Siófokkal, ezért pályáztak, a jelek szerint sikerrel.

Az elnök szavaiból a kétség is kihallható: megérte-e a különutasság? Schmidt Jenő tabi polgármester, a nyugat-balatoni társulás alelnöke amondó: az idő dönti ugyan majd ezt el, de ők továbbra sem csak reménykednek benne, hanem ma is úgy látják, hogy megérte különválni. – Létrehoztunk egy saját céget, melynek a költségeit megpróbáljuk mi magunk kordában tartatni – így a tabi városvezető. – Igaz, hogy közben az állam megvásárolta az osztrák AVE-t és ezzel a legnagyobb tulajdonos lett az NHSZ Zöldfok Zrt.-ben, de ettől még felelős tulajdonosként át kell majd alakítania a működését. Azért, hogy ne kelljen folyton pénzt beletenni se abba, se más állami közműcégekbe. Mi úgy próbálunk meg gazdálkodni, hogy ne kerüljön pénzébe a Pelso Kom a tulajdonos önkormányzatoknak, úgy tudjuk, a siófoki szolgáltatóba, a Siókomba ma is pénzt kell hogy tegyenek a tulajdonosok, kiegyenlítve a költségek és a díj közötti különbözetet. Továbbra is hisszük, hogy másképpen is lehet, a különböző adókat, díjakat ki kell gazdálkodni. Bízom benne, hogy hosszú távon az érintett önkormányzatok tulajdonában lévő társaságok kerülnek a legkedvezőbb helyzetbe.

Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke arra panaszkodott a minap: a 105 település által 2010-ben egy korszerű hulladékgazdálkodási rendszerre létrehozott nonprofit Zöld Híd Régió Kft. működését az állami beavatkozás (rezsicsökkentés, lerakási adó, stb.) felborította, véleménye szerint a kft. és a hasonló más cégek előbb-utóbb „kivéreznek”.

Forrás: sonline.hu
2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum