Balaton - Dél címoldal
2015-11-11

Vagyonvédelmi tanácsadás a Balaton parton is

Egyszerre három helyen, Kaposváron, Marcaliban és Siófokon indítanak új vagyonvédelemi tanácsadást a somogyi rendőrök és partnereik „ Házhoz megyünk ” címmel. A kaposvári Plázában tartott sajtótájékoztatón Piros Attila dandártábornok, megyei főkapitány elmondta: közösen hatékonyabban védekezhetünk a bűnözők ellen, és kerülhetjük el, hogy bűncselekmény áldozatává váljunk. Hozzátette: Somogy sokkal biztonságosabb, mint néhány évvel ezelőtt, és ez a kezdeményezés lehetőség, hogy felvilágosítsák az embereket, hogyan óvhatják meg magukat a betörésektől és a lopásoktól. A fél éves, országos kampányban a polgárőrség, az önkormányzatok rendészeti szervei, a biztosítók, és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is részt vesz.

A személyre szabott tanácsadást a megye valamennyi városába el szándékoznak vinni. Varga István, a Somogy Megyei Vagyonvédelmi Kamara elnöke szerint ők a riasztórendszerek telepítésében és a magánszemélyek védelmében segíthetnek. Czöpek István, az Aegon biztosító megyei ügynökségvezetője a megnyitón elmondta: a közös cél a bűnmegelőzés, de ha megtörtént a baj, az anyagi károk enyhítésében számíthatnak rájuk a lakosok. Az érdeklődők praktikus tanácsokat hallhattak a rendezvényen, például arról, ha az értékeikről leltárt vezetnek fotóval és feljegyzésekkel, adatokkal, akkor nagyobb eséllyel találják meg az ellopott tárgyakat a rendőrök.
2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum