Országunkban az első hivatalos feljegyzés a nem betelepített fészkelő bütykös hattyúkról 1970-ben a Fertő-tónál készült. Igaz, hogy korábban is fészkeltek, viszont a költő madarakat "importálták". A középkori földesurak kedvelt szórakozása volt, hogy a birtokuk kerti tavába hattyúkat költöztettek, hogy gyönyörködhessenek benne. A királyi udvarba is többször tiszteletüket tették, igaz étkezési céllal, hiszen a lakomák királynője volt a sült hattyú. Mai szemmel nem lehetett étvágygerjesztő mivel miután megsült visszahúzták rá a tollazatát, hogy jobban mutasson az asztalon. A húsa bizonyára rágós lehetett, hiszen ezek a madarak, akár ötven évig is elélnek.
Szaporodásukat tekintve szaporának mondhatók, a márciustól kezdődő költési időszakban 6-8 tojást raknak magasnak mondható kikelési aránnyal.
Mivel ők maguk nem őshonos, faj így természetes ellenségük sincsen, jól lehet a nádi farkasok (aranysakál) újra szaporodásnak indultak és a rókák is megtizedelik a tojásállományt.
Étkezését tekintve mindenevőnek mondható, mivel növényi törmelékkel, hínárral, kagylókkal nem ritkán apró halakkal táplálkozik. Naponta tetemes mennyiségű élelemet képes magához venni és anyagcseréje is gyorsnak mondható a nyári időszakban, ezért egy nap többször is ürít, ami kifejezetten jót tesz a
hal állománynak.
Számba véve, hogy azon kívül hogy nem őshonos madár és fészekrakás közben rongálja a nádasok növényzetét, kedveli az emberek közelségét, hátha könnyen megszerezhető élelemhez jut, esetleg nagy ritkán a költőterületéhez közel merészkedőket megtámadja, nem ítélném kártevőnek.
Freizberger Mátyás