Balaton - Dél címoldal
2012-11-27

Balatoni jég: egy kilométernél beljebb tilos a csúszás

Egy kilométernél beljebb nem lehetne a Balaton jegén tartózkodni, s csak rendőrségi engedélyezéssel, az előírt valamennyi feltétel teljesülése esetén lehetne kijelölni jégpályákat – ezt is tartalmazza az a jogszabálytervezet, mely például először foglalná törvénybe a jégen tartózkodás szabályait.A várható szigorítás természetesen nem mindenkinek tetszik, s nem is az átlag korcsolyázók ők, hanem a sportolók. „A vízi túrázásra és sportolásra vonatkozó mai jogszabályok sem EU-konformok, a jelenlegi BM-tervezet pedig még kevésbé lenne az – fogalmaz a porthole.hu portálon Kardos Gábor, annak a konzultációnak a vízisport-szakági koordinátora, mely a téli-nyári vízen tartózkodási szabályok megalkotását segíti. – A jégen járás tiltásaival különösen nyilvánvaló alapjogot sértene, a szabad helyváltoztatás EU-tagországokban kiemelten fontos alapjogát. A jég sehol sem minősül vízi útnak, hanem közterület és a rajta való szabad közlekedés nem korlátozható rendeletekben. Annak eldöntésére pedig, hogy például milyen parttól való távolság minősüljön biztonságos zónának, ki adhasson ki túraképességi igazolást, csakis a Balaton Fejlesztési Tanács, illetve a Belügyminisztérium által felügyelt Vízisport Konzultáció lehet hivatott, mely minden érintett hatóság, a vízimentők és az érintett sportágak képviselőinek bevonásával végre szakmailag megalapozottan fogalmazhat meg hosszú távú vízisport-stratégiát. Ennek megfelelően lehetne a jogszabályokat módosítani, a közös cél a biztonságos vízi turizmus, illetve a sportolás fejlődése.” – Az átlag korcsolyázó alig venne észre valamit a tervezett változásokból, noha akad közte egy-két életszerűtlen elképzelés – összegez egy, a tervezetet ismerő, a balatoni vízi közlekedésben jártas szakember. – Az például túlzás, hogy tíz nappal előre be kellene jelenteni a jeges rendezvényeket, mert ezeknek éppen az a sajátossága, hogy a Balaton jégviszonyainak napi változásához szerencsés igazítani. Előírná viszont, hogy milyen mentőeszközök meglétére van szükség, milyen módon és hol lehet kijelölni jégpályát. Eddig a vízirendészetnek csak ajánlása létezett erre vonatkozóan, amit nem volt kötelező betartaniuk a jégpálya-üzemeltetőknek. A jégen tartózkodás eddig szabályozatlan volt, a jogszabályalkotó nyilván ezen kíván változtatni. 1995-ig benne volt a BM-rendeletben, hogy nem lehet például átmenni a jégen a déli partról az északira, akkor azonban ez a tiltás kikerült belőle, ettől kezdve elméletileg nem volt tilos. Most, hogy bekerülne az egy kilométeres határ, ez máris „kicsapta a biztosítékot” az extrém sportolóknál, a jégvitorlázóknál. A vízisport-konzultációban aktívan résztvevő Kardos Gábor főszervezője volt téli balatoni jeges rendezvényeknek, így átcsúszásoknak is – az ilyeneknek vége, ha érvénybe lép a törvény. Egy Balatont járó siófoki sportember szerint jogos igény, hogy használhassák szabadabban a Balatont a kajakosok, a jégvitorlások és ennek érdekében nem biztos, hogy a tiltás felé kellene elmozdulni... Kardos Gábor is azt hangsúlyozza, hogy a jogszabály ne a vízi turizmust tekintse üldözendőnek, hanem a felelőtlen magatartást, azt viszont akár a mainál szigorúbban büntesse. A vízi túrázók, vízsport-szakágak képviselőinek az az álláspontja: akik betartják a szabályokat, azt engedjék túrázni a vízen, ha azonban bajba kerülnek, akkor fizettessék meg velük az esetleges mentés minden költségét! – Ne tiltsunk, szabályozzunk, bízzuk a józan észre? – teszi fel a kérdést rendőrségi körökben is tapasztalatokat szerzett, a Balatont télen-nyáron „használó” nyilatkozónk. – Kinek lenne ez az érdeke? Egyáltalán, mekkora „tömeg” problémája, ha csak egy kilométerig lehet bemenni a jégre? Egy kilométerig télen a leggyakrabban ellátni se lehet a partról. Az pedig nonszensz, hogy a jég közterület volna. Ilyen alapon a közút is, tehát ne szabályozza senki, hogy hogyan akarok rajta közlekedni...


Forás : (SONLINE)


2024. október 16. Gál
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Webdesign
ÁSZF | Impresszum