2012-11-28
Válság, piacvesztés: a kelet összeomlott, a nyugat odébbállt

Összeszámolni is nehezen tudják, hányszor „ment ki alóluk” a piac az elmúlt két évtizedben; a hazai híradástechnika a zömében szovjet megrendelés megszűnte miatt omlott össze, négy éve a gazdasági válság is elsők között taglózta le őket, autóipari beszállítóként. Volt úgy, hogy Balatonlellén az egyik nap még százhetven munkás gyártotta a Ford-alkatrészt, másnap meg már egy sem. Fonyódon anno nyolcszázötven munkásból nyolcszázat kellett elküldeni, s ötven fővel próbálták újrakezdeni. Ma azonban megint arról számolhat be Lukács Sándor, a Fonyton-csoportként ismertté lett cégtársulás vezetője: kinőtték a fonyódi telephelyüket, fejlesztenek, bővítenek.
– Már régen feladhattuk volna Glück Istvánnal, aki a lellei PHT-Print Kft.-t vezeti – így Lukács Sándor. – Volt, hogy komoly tagi kölcsönt kellett betennünk, így tudtuk fizetni a dolgozókat. Valahogy mindig a foglalkoztatás fenntartása vezetett bennünket és nem az, hogy elmeneküljünk innen. Lett volna rá okunk. Amikor a hazai elektronikai ipar válságba jutott a keleti piacok megszűnte miatt, át tudtunk állni nyugati megrendelésre, az osztrák Philipsnek jelentős mennyiségű nyomtatott áramkört gyártottunk Lellén, ekkortájt Fonyódon ezren is dolgoztak CD- és DVD-projekteken. Változott azonban a világ, a multi Ázsiába vitte a gyártást, mint ahogyan későbbi partnerünk, a Ford is egy idő után olcsóbb termelőbázist keresett, így került Balatonlellére a magyar Suzuki, a lellei kft. ma ennek a fő beszállítója.
– Nem tudunk sokat fizetni, de ez legalább biztos – teszi hozzá Glück István, az autókábel-konfekciót gyártó lellei kft. ügyvezetője. – Buszjáratokkal hozzuk-visszük a dolgozókat, Felsőmocsoládtól Lengyeltótiig; ma száztízes létszámmal ténykedünk, de harminc-negyvenfős projektbővítés várható a jövő év közepe táján, amikor a Suzuki új típust hoz a piacra. Autóelektronikai termékeket gyártunk a jövőben is, a bővítéshez eddigi munkánkkal teremtettük meg a partnereink bizalmát.
Először egy nagy üzemcsarnok épült – így kezdődött Fonyódon a Philips-korszak, a CD-iparág felfutásával szinkronban. Míg a mini hifitornyok Tabon készültek, a CD-tunert és a töltőt Fonyódon szerelték bele. Később a DVD-k lézeres leolvasó egységét gyártották, a fénykorban, 2000 körül évi hat-hétmillió darabot. Mérnökök, technikusok százait alkalmazták, az új győri Philips-központ munkásait is Fonyódon tanították be. A piac azonban megint csak „kiment alóluk”, ahogyan Lukács Sándor mondja: milyen érdekes, amikor a Philips ide telepítette a gyártást, a holland munkás tiltakozásul odaláncolta magát a gépéhez, aztán a multik szép sorban tőlünk is odébbálltak, keletebbre...
forás : (SONLINE)