Balaton - Dél címoldal
2011-02-25

Belváros-program Keszthelyen

Több fontos változásra számíthatnak a keszthelyiek március elejétől a belvárosban; a munkák megindulásával együtt a forgalmi rend és a buszközlekedés is módosul. Egyszerre kezdődik meg a felújítás a tér nyugati oldalán (a gyógyszertár előtt, a taxiállomásnál), a Szentháromság szobor körül, a templomnál és a Várkertben. A Kossuth utca felől ezalatt nem lesz lehetséges az áthajtás a Bem és Erzsébet királyné utcák irányába. 

A Kossuth utcáról továbbra is megközelíthető lesz a Széchenyi utca, és az Erzsébet királyné utcából is szabad átjárás lesz a Bem utca felé.A Várkertben első lépésként elmozdítják helyükről a szobrokat, és megkezdődnek a zöldterületi munkák. Ezzel egy időben a Fő tér több pontján régészeti feltárás zajlik majd, a templomtorony köré is állványzat kerül. A Szentháromság szobrot a színház elől elszállítják restaurálásra, és később már az eredeti helyén, a városháza előtt állítják fel újra.

Fontos változás, hogy március 16-ától megszűnik a Fő téren áthaladó buszközlekedés: a mellékelt ábra szerint a távolsági és helyi járatok az autóbusz-állomástól egyaránt a Szent Miklós – Bercsényi utcán haladnak majd. Az állomás irányába zajló forgalom a jelenleg is érvényben levő útvonalon marad: a helyi járatok a Bercsényi utcai körforgalomtól továbbra is a rendőrség felé, a Deák Ferenc, majd Sörház utcára kanyarodnak, a távolsági buszok pedig változatlanul a Bercsényi – Szent Miklós úton közelítik meg a pályaudvart. A Gyenesdiás felé tartó buszok forgalmát a változás egyáltalán nem érinti; a helyi járatok továbbra is a piaci megállót használják, a távolságiak pedig a Lovassy utcán mennek. 

Februárban a városvezetés átfogó lakossági tájékoztató napot szervez, melyen minden érdeklődő választ kaphat a kérdésére, és részletes térképes tájékoztató kiadványon követhetik figyelemmel a keszthelyiek a változásokat. 
Addig is a www.keszthely-epul.hu honlapon folyamatosan frissített információkat találhatnak az érdeklődők, a városházán pedig Németh Gábor főépítész várja a kérdéseket, és a leendő belvárost ábrázoló maketten mutatja be a változásokat. A www.keszthely-foter.hucímen internetes fórum üzemel, ahol bárki felteheti kérdéseit a projektmenedzsment tagjainak.

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum