2012-11-28
Feltörték a temetkezési vállalat irodáját Balatonlellén

Péntekre virradóra kellemetlen meglepetésben volt részük a megyei temetkezési kft. balatonlellei dolgozóinak. Hívatlan vendégek jártak az irodában: a tettesek leszedték a rácsot, két ajtót befeszítettek és nagyjából 32 ezer forint váltópénzt elloptak. A cég vezetője már megtette a rendőrségi feljelentést.
– Ez az eset is mutatja, hogy bármikor megtörténhet a baj – hangsúlyozta Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója. – Temetőinkben az előző évekhez hasonlóan fokozott biztonsági őrzést vezetünk be az ünnepek során, a rendőrség megerősített szolgálatot lát el. Ennek ellenére mindenkitől azt kérjük, hogy ügyeljen értékeire.
Kaposváron is érezhetően nőtt a temetőbe látogatók száma. Szakemberek azt tanácsolják: pénzt, iratot, mobiltelefont ne hagyjunk a leállított autóban. A gépkocsi ajtaját gondosan zárjuk be, s ellenőrizzük a csomagtartót. A temetőben is indokolt a figyelem. A táskát, autókulcsot addig se tegyük le a sírhoz, amíg vízért megyünk el vagy az elszáradt virágot kidobjuk. Vannak olyan két-három fős csapatok, akik csak a kínálkozó alkalomra várnak, s pillanatok alatt elemelik az őrizetlenül hagyott értéket. Hiába az óvatosság: időről időre előfordulnak temetői viráglopások. Puskás Béla kiemelte: bármit visznek el a tolvajok, az kegyeletsértő, s komoly lelki megrázkódtatást a károsult családnak.
A cég dolgozói azért dolgoznak, hogy minél nagyobb legyen a biztonság. Peszt Péter, a megyei polgárőrszövetség elnöke pénteken szerkesztőségünknek azt mondta: a jövő heti több napos szünet alkalmával csaknem 130 somogyi városban és községben közel 1000 polgárőr látja el a szolgálatot.