– Jelenleg az összes gépünk dolgozik, a főutakat tisztítják – tájékoztatott Pető Dávid, a Magyar Közútkezelő Kht. Somogy Megyei Igazgatóságának ügyeletese. – Sok helyütt nagy gondot okoz a hatalmas szél, hiszen hiába takarítják el a hóátfúvásokat, perceken belül visszahordja az útra a havat. Ez a probléma főleg a megye déli részén okoz gondot, Kadarkút és Nagyatád térségéből jeleztek nagyobb hóátfuvásokat. Somogyban amúgy elzárt település nincs, a főutak jól járhatók, s a mellékutakon is lehet közlekedni.
A Magyar Közút vasárnap nem sokkal 11 óra után a 67-es főút Boldogasszonyfa és Simonfa közötti szakaszán a korábban elrendelt kötelező hólánc használatát feloldotta.
– Másfél nap alatt 150 munkaórát dolgoztak a KVG Zrt. gépei és dolgozói – mondta Széki Éva, a Kapos Holding sajtóreferense. – Péntek éjszaka óta folyamatosan kint vannak az utakon. Az összes utat, ami sózható felsózták, jelenleg a hóátfúvásos utakat ellenőrzik, s amennyiben szükséges folytatják a sózást.
– Kérjük az autósokat, hogy a parkolásnál vegyék figyelembe, hogy a hókotrók munkáját zavarhatják, ha rossz helyen állnak meg – tette hozzá Széki Éva. – Nagyobb elakadásról nem kaptunk hírt, mert a kaposváriak többsége figyelembe vette a megváltozott útviszonyokat, így körültekintően és óvatosan közlekedett. A tömegközlekedés várhatóan a mai nap is zavartalan lesz, néhány perces késésekre lehet majd számítani az autóbuszoknál.
Nagy gondot okoz a buszközlekedésben is a hatalmas szél. – A hóátfúvások miatt Somogybükkösdre és Eddére nem tudtak behajtani a járatok – közölte Eigner János, a Kapos Volán Zrt. megbízott személyszállítási igazgatója. – Valamint a Nemesdéd Vése közötti útszakasz járhatatlan. A Közútkezelő folyamatosan dolgozik, így várhatóan hamarosan megoldódik a probléma.
– Vasárnap a Tiszántúlon várható további havazás, miközben nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon már több órára kisüt a Nap – írja az Időkép.hu. – A többfelé erős, olykor viharos északi, északnyugati szél miatt továbbra is számítani kell hófúvásokra. Fagyos idő várható, a maximum-hőmérséklet 0 és -4°C között alakul.
– Hétfőre virradóra átmenetileg csökken, majd nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, kezdetben nyugaton, majd délutántól keletebbre is számíthatunk kisebb havazásra, hózáporokra – áll az Időkép előrejelzésében. Jelentősen mérséklődik a szél, marad a fagyos idő, hajnalban délkeleten -15°C is előfordulhat.