Balaton - Dél címoldal
2012-12-11

Céges disznótor helyett kör e-mail, a megmaradás az ajándék

A 2008. őszén kitört gazdasági világválság már az akkori karácsonyi ajándékozásban is éreztette hatását, de minőségi visszaesést 2009-ben okozott, s azóta folyamatosan csökken ez a korábban virágzó piac – áll a Promo Data Piackutató tájékoztatójában. Az idén 3100 – 300 millió forintnál nagyobb árbevételű – céggel készítettek telefonos interjút. Megtudtuk: a vállalkozások egyre kisebb összeget fordítanak erre a célra. Az érintett vállalatok közel fele 100 ezer forint alatt költ, 41 százalékuk 100 ezer és félmillió forint között, s a válság előttiről a felére esve csak 12 százalék vesz ajándékot félmillió forint felett. S amíg korábban a nagyvállalatok egyharmada, tavaly egynegyede, addig az idén egyötöde jelezte a karácsonyi ajándékozást partnereinek, dolgozóinak. Írószer, irodaszer, ital – részben ilyen és ehhez hasonló holmival kedveskednek, de van, ahol CD-t, naptárat baseball sapkát adnak. 

– Somogyban előre borítékolható, hogy az idén nem viszik túlzásba az ajándékozást – hangsúlyozta Kertész Rezső, a kereskedőket és iparosokat tömörítő Kisosz megyei társelnöke. – Még néhány évvel ezelőtt is teljesen természetes volt, hogy a vállalkozók, cégek megajándékozták egymást. Ma már radikálisan lefaragták ezeket a költségeket. Ahol és ahogy csak lehet, keményen takarékoskodnak. Megrendelőinek flancos képeslap helyett kör e-mailben küldi el az év végi jókívánságait a kaposvári Opti Cost. A biztonságtechnikai vállalkozás néhány partnerét pálinkával is meglepi, ám nagyobb ajándékozást nem terveznek, tudtuk meg hétfőn Nagy Tamás ügyvezető igazgatótól. Kitért rá: három éve még disznóvágást rendeztek, melyen 80 embert láttak vendégül. Ebben az évben ilyen összejövetelre nem kerül sor. 

– A finomságokból kóstolót adunk – jelezte Brunner Róbert, a kaposvári Brunner sütöde tulajdonosa. A cégvezető elmondta: ezen kívül díszdobozos bort, naptárat és a vállalkozás logójával ellátott bögréket is eljuttatnak a kiemelt partnereknek, ám semmiféle nagy értékű, drága ajándékokról nem lehet szó. A Kapos Volán Zrt. üzleti partnereivel korrekt munkakapcsolatot alakított ki az elmúlt évtizedekben. Úgy látják: a jövőbeni sikeres együttműködésnek is ez a záloga. Horváth Károly titkárságvezetőtől tudjuk: az üzleti partnerek számára már évek óta csak apró ajándékokkal – speditőr naptárral, határidő naplóval 
– kedveskednek. 

A megyeszékhely legnagyobb foglalkoztatójánál, a Kaposvári Videotonnál ünnepek előtt több mint 10 millió forint értékű ajándékra számíthatnak a dolgozók. Ezt a cafetéria-keretében adják. Gerber András igazgató közölte: üzletfeleiknek jobb fajta bort küldenek az ünnepek előtt. – Nálunk korábban sem volt jellemző a nagy ajándékozás, mindent mértékkel tettünk – hangsúlyozta. – S egyébként manapság már több partnervállalat is jelezte, hogy megtiltotta dolgozóinak, hogy bármit is elfogadjanak. 

Számos mezőgazdasági vállalkozás nem dicsekedhet kiugró teljesítménnyel, ezeken a helyeken sem viszik túlzásba az ajándékozást. Szerényi Zoltán, a somogyjádi agrár zrt. elnöke ezzel magyarázza az erőteljesen lanyhuló ajándékozási kedvet. Ők a nyugdíjasokról és a dolgozók gyermekeiről nem feledkeztek meg. S mutatja a formálódó szokásokat, hogy amíg karácsonyi-szilveszteri képeslapból nem ritkán százat postáztak, 2012. telén talán tíz cég szerepel a listájukon. Siralmasra sikeredett az év és decemberben se érezni szemernyi fellendülést: ez a somogyi ipari és agrár cégvezetők általános problémája. Somogyi László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) somogyi-zalai titkára – a pénzügyi-gazdasági gondok özönére utalva – rámutatott: ez a vállalkozások mindennapjait is áthatják. 

– Sajnos, szinte mindenki egyre kevesebbet költhet karácsonyi ajándékozásra és ezt a kereskedelem erőteljesen érzi – emelte ki. – Nő a munkanélküliség, kisebb a családok költségvetése, nincs tartalékuk az embereknek. A változó szabályozórendszer a cégek életét is megnehezíti, sokan úgy érzik, kiszámíthatatlan a jövő. Ezért nem akarnak bizonytalan helyzetbe belemenni, és úgy takarékoskodnak, ahogy csak képesek. A vendéglősök is panaszkodnak, az egyik nívós kaposvári étterem üzemeltetője szerint a válság és a gazdasági bizonytalanság sokuk sorsát megpecsételte. Pár éve ebben az időszakban hétközben is gyakran szerveztek céges bulikat, manapság töredékére zuhant a vállalati rendezvények száma. 

– Valóban, lényegesen megcsappant a kereslet – erről már Nagy Gyula, a Turul étterem vezetője beszélt. A válság kirobbanása előtt akadt olyan cég, mely azért nem náluk tartotta az ünnepi évzárót, mivel a több mint 50 fős csoportot akkor nem tudták leültetni a vendéglőben. Most ugyanaz a társaság szűk körben búcsúztatta az esztendőt. Érezhetően visszafogják a fogyasztást is. Fejenként átlagosan 3-4 ezer forintot áldoznak munkatársaik szórakozására a vállalkozások.
2025. március 25. Irén, Írisz
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum