Balaton - Dél címoldal
2012-12-11

Pányvázástól a pilinckéig: énekeltet, táncoltat és szocializál

Andrásfalvy Bertalan etnográfust idézte a néphagyományok szocializációs szerepét említve a Patcán élő sokoldalú előadó-pedagógus, aki pénteken a jeles elődjének a nevét viselő Együd Árpád központban mutatta be a varázslatot. A Kodály Zoltán emlékére rendezett kétnapos fesztiválon és konferencián óvodások és alsótagozatosok bemutatói mutatják meg a résztvevőknek: mire jó a játék. Mert a játék jó, ezt minden gyermek tudja. Czigány Tamás a szennai óvodásokkal gyakorlatias foglalkozást tartott, amiben az ének, a tánc, a ritmus, a hangszeres zene mind együtt volt: s mindez mesébe szőve fonta körbe a kicsiket, s kötötte le a „nagyok” figyelmét is.

Lázár Katalin, a MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa konferencián arról beszélt, a hagyományteremtő szándékú rendezvényen sajnos kevés óvoda vett részt. Nagy munka ez, tette hozzá, viszont az eredmény, a gyermekek öröme magáért beszél. A nevetés, a mosoly, a kiabálás, az ugrálás létünk egy igen fontos célját, és pedig hogy a gyerekek boldogok legyenek. Elmondta: az intézetben a gyűjtésekből, adatközlőktől 33 ezer 605 autentikus népi játékot őriz, s további ezrek várnak feldolgozásra. Gyertek, gyertek játszani című kötetében ezek közül 530-at írt le a pányvázástól a pilinckéig, Nagyberkitől Szőlősgyörökig. 

Merczel István, a megyei néptáncszövetség elnöke azokról a közösségi távlatokról beszélt, melyek a hagyományőrzést életformaként gyakorolva magas szintű előadóművészetté válhatnak – utalt a szennai művészeti iskola csoportjaira. Felidézte a Csikvár József vezetésével egykoron működő kiváló továbbképzéseket, melyek a fogékony pedagógusokat felvérezték a népi játék misztériumának és a néptánc varázslatának tudományával. 

A beszélgetést vezető Kerekesné Pytel Anna szervező érzékeltette: a szükséges pályázatok fellelésében és a szintén elengedhetetlen pedagógus-érdeklődés felkeltésében lesznek feladatok a közeljövőben. A résztvevő gyakorló óvodapedagógusok mellett Lázár Katalin is jelezte: a 30-40-es csoportlétszámok miatt a leterheltség ébresztő jelleggel hat a játékos varázslatra, de nem szabad feladni...
2025. március 25. Irén, Írisz
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum