2012-12-11
Ünnepelt Siófok

Kiállítással, kitüntetések átadásával ünnepelte várossá válásának évfordulóját Siófok. Az ünnepség egy előre tekintő, gyarapodó városról szólt.
Siófok tradicionálisan az első adventi hétvégét megelőző pénteken ünnepli városság válásának évfordulóját. Így van ez immár 44 éve. Ünneplésre idén is volt ok, hiszen 2012. volt az az év, amikor átadták a város megújult Fő terét, de ebben az esztendőben ünnepeltük a Víztorony 100. születésnapját, és gőzerővel zajlik a kórház felújítása is, amelynek köszönhetően a város legnagyobb közintézményének jövője évtizedekre biztosított lesz.
– Fontos, hogy Siófok tovább dübörögjön, hiszen a gazdaság motorjai a városok – mondta a városnapi ünnepségen Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, aki a megye más területeivel összehasonlítva Siófokot a legszerencsésebb helyzetben lévő településként említette. A közgyűlés vezetője arról is beszélt, hogy Siófok elmúlt években tapasztalt csodálatos fejlődése folytonosságot mutat a település történetében megtalálható előrehaladással, és arra hívta fel a figyelmet: a megye számít a város lakosságának ötleteire, kreativitására az elkövetkező 6 év területfejlesztési terveinek megalkotásakor. – Azt várjuk Önöktől, mondják meg, milyen Siófokot szeretnének 2020-ig, még akkor is, ha az előttünk álló 8 év túl hosszúnak tűnik is – hangsúlyozta ünnepi beszédében Gelencsér Attila.
Balázs Árpád, Siófok polgármestere a városnapon arról beszélt: egy városi közösségnek fontos megünnepelnie önmagát, hiszen igazi város nem létezhet önbecsülés és tartás nélkül. A városvezető kiemelte: Siófokra jellemző, hogy mindig nyitott volt az emberek és az ötletek befogadására. A város azért is volt képes mindig a fejlődésre, mert az itt élők előre néztek ahelyett, hogy a múltat siratták volna. A település ráadásul egy olyan ügyben is kiemelkedik a magyarországi átlagból, hogy növekvő népességszámot könyvelhet el egy csökkenő népességű országban, mondta a polgármester. Míg 1990-ben 22 ezer fő volt Siófok lakossága, addig mostanra 100 lakos híján 25 ezren élnek a településen. Balázs Árpád szerint 2 oka van annak, hogy a modern kori népvándorlás gerjeszti Siófok lakosságszámának növekedését. Az egyik, ahogy mondják: Isten jó kedvében teremtette a Balaton környékét, ami vonzza a betelepülőket, a másik ok pedig a lakosság városépítő ereje.
Az ünnepi beszédeket követően idén is elismeréseket, kitüntetéseket adott át a városvezető azoknak a siófokiaknak, akik a gazdaság, a kultúra, a művelődés, az oktatás vagy éppen a szórakoztatás terén végeztek kiváló munkát. Polgármesteri elismerésben 2012. novemberében 14-en részesültek. Elkötelezett kikötőépítő munkájának elismeréseként Siófokért érem kitüntetést kapott Biró József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezető tervezője, okleveles vízgazdálkodási és környezetvédelmi szakmérnök, valamint Ripszám János. Az építész a Siófokon és környékén végzett igényes és következetes építészeti alkotó tevékenységének elismeréseként vehette át a Siófokért érmet.
Polgármesteri elismerő oklevelet kaptak 2012-ben:
Árvai András, Csepreginé Kovács Erzsébet, Fátyol Ferenc, Gigler Ferencné, Harm Kalfsbeek, Hekeli Imréné, Hugyecz János, Huszár Nándorné, Lakatos Edina, Riegler Mónika, Rorbacher Csilla, Szugfill Zsolt, Takács Lajos és neje Takács Lajosné, Vargáné Vent Mária