Balaton - Dél címoldal
2012-12-23

Új természettudományi labor a Vajda-gimnáziumban

Az iskola évtizedek óta nagy hangsúlyt fektet a természettudományos képzésre; ezt a tanulók eredményei mellett olyan nagyhírű rendezvények is bizonyítják, mint például az idén huszadik alkalommal megrendezett Newton-kupa. 

A 315 millió forint összköltségű, 100 százalékos támogatású beruházást – a négytermes labor kialakításán és felszerelésén túl – teljesen új informatikai eszköztár egészíti ki, különböző IKT-eszközöket és a hozzájuk tartozó szoftvereket, valamint tantermi bútorokat is beszerez az iskola. A projekt jövő év nyarán kezdődik a résztvevő tanárok továbbképzésével, illetve a laboratórium épületének átalakításával. Ezzel megoldódnak azok a tárolókapacitási hiányok is, melyekkel évek óta küzd az iskola. 

A projekt eredményeként előtérbe kerülnek a biológia, fizika és kémia természettudományos tantárgyak, így a beruházás hozzájárul a tanulmányi eredmények javításához és a pályaválasztás orientálásához. Nem csak a vajdások, de a környék más középiskoláiba járó diákok is felkészülhetnek majd az új laborban a közép- illetve emeltszintű érettségire. 

Emellett a következő tanévben a környék 12 általános iskolája küldi 4-4 délelőttre a hetedikes és nyolcadikos diákjait biológia- és fizikaórákra. A tudományos ismeretterjesztés egyik regionális bázisa lehet ezáltal a Vajda János Gimnázium.
2025. március 25. Irén, Írisz
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum