2013-01-02
Somogy 2012: siófoki rendőrveréstől a rablást videózó sofőrig
A legnagyobb durranás. Vadnyugati filmekbe illő jelenet játszódott le kora tavasszal Szőlősgyörökön. Egy idős asszony észrevette, hogy a szomszédos kertben három kutya egy macskát fojtogat; ezért befutott a házába és engedély nélkül tartott Flobert lőfegyverével figyelmeztető lövést adott le. A rendőrök házkutatást tartottak, ennek során két lőfegyvert és ahhoz tartozó lőszereket foglaltak le. A hölgy ellen lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indították meg az eljárást.
A legnagyobb tömeg. Új látogatottsági rekordot hozott az idei zamárdi Balaton Sound: 108 ezren szórakoztak az elektronikuszenei fesztiválon.
A legkisebb víz. Őszre 38 centire csökkent a Balaton vízszintje.
Az év szoborállítása(i) és szoborleöntése(i). Kerekiben állították fel májusban az ország első egész alakos Horthy Miklós-szobrát, fából. Néhány nap múlva Dániel Péter szentendrei ügyvéd vörös festékkel leöntötte. Károlyi Mihály szobra pedig a parlament elől az alkotó, Varga Imre szülővárosába, Siófokra került. Röviddel felállítása után ezt meg fehér festékkel öntötték le máig ismeretlenek.
A legtöbb hétvégi riasztás március 19-én történt Somogyban. Egy nap alatt 107 (!) alkalommal riasztották a tűzoltókat; a kilencven tűzeseten kívül kilenc műszaki mentésnél nyújtottak segítséget az egységek, s nyolc egyéb esethez is kivonultak. A statisztika azt is rögzíti: a riasztások zöme (86) avar-, gaz- és nádas tűz volt. Andocson egy 17 méter mély kútba esett férfit mentettek ki, míg Balatonmáriafürdő közelében egy nagyjából 60 hektárnyi avartüzet oltottak el a szakemberek.
A legtöbb elhullott állat. Tűz ütött ki december 13-án egy Barcs közeli sertéstelepen: a több részből álló, nagyjából 60 méter hosszú ólban csaknem 2000 sertés volt. Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, a gyors közbeavatkozás nyomán a tűz nem terjedt át a többi épületre. A lángra kapott ólban lévő állatok nagy része azonban elpusztult. A barcsi-, a nagyatádi-, illetve a szigetvári egységeken kívül a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársai is a helyszínen dolgoztak: 24 tűzoltó közel két óra alatt oltotta el a lángokat.
Az év csatlakozója. Balatonvilágos megyét vált: Veszprém helyett január elsejétől Somogy megyéhez tartozik a parlament év végi döntése nyomán.
A leghidegebb mentés. A jeges vízbe esett egy kutya még február közepén a Nyugati-övcsatornánál, Balatonmáriafürdő térségében. A golden retrievert búvárruhába öltözött tűzoltó mentette ki, a tulajdonos megérkezéséig a tűzoltóautóban helyezték el a riadt, fagyos víztől remegő állatot.
Padlógáz. A legsebesebb járművezetőt az M7-es autópályán mérték be a rendőrök. A sofőr óránként 222 kilométerrel hajtott azon a szakaszon, ahol legfeljebb 130-at engedélyeznek, 130 ezer forinttal bírsággal sújtották. Hatvanezer forint volt a büntetése annak a gépkocsivezetőnek, aki a 6-os főúton – 90 helyett – 140 kilométerrel tekert. A lakott területen is meglepő rekordot állított fel egy sofőr: Balatonszárszón 126 kilométeres sebességet rögzített a traffipax. A szabálysértőre 200 ezer forint büntetést szabtak ki.
A legnagyobb gyakorlat, melyen a Somogy és a Mecsek Mentőcsoportok vettek részt, seregnyi teendő várt a résztvevőkre. Leomló partfal, összedőlt ház, belobbant gázvezeték, autóba szorult utasok mentése – részben ilyen és ehhez hasonló feladatokat oldottak meg a mentőcsapatok tagjai. A tűzoltóegyesületek közösen hajtották végre a műszaki mentési és a tűzoltási feladatokat.
A legváratlanabb döntés. A fonyódi bíróság ítélete nyomán a kólás cég kivonult Siófokról, bezárt a Coke Club.
A legtöbb megmentett ember. 2012. február 13., hétfő – aznap gyulladt ki a vótapusztai idősek otthona. Amint a tüzet észlelték az ápolók, rögtön megkezdték az idős emberek kimentését, s a kadarkúti és a kaposvári egységek teljes legénysége az életmentésben is részt vett. Sokan nehezen mozogtak, őket hordágyon vagy kézben vittek ki az épületből. Két és fél óra alatt sikerült körül határolni a tüzet, majd újabb másfél óra alatt sikerült teljesen eloltani. Mutatja a helyi körülményeket, hogy az utómunkálatok a késő délutáni órákig elhúzódtak. Negyvenöt tűzoltó dolgozott Vótapusztán, s a hét gépjárműfecskendő és a vízszállítón kívül két magasból mentő járművet is a helyszínre irányítottak.
A legfurább tévedés. Kellemetlen helyzetbe került az ősszel egy 79 éves kaposvári lakos, aki a városból busszal érkezett a Dávodpusztai megállóba. Gombát akart szedni, csakhogy a helyismeret hiánya és a ködös időjárás miatt eltévedt. Telefonos segítséget kért az illető: a rendőrséget tárcsázta, s a szolgálatban lévő nagybajomi rendőr egy leshez irányította, melynek számát az idős férfi leolvasta. Ez alapján – a terület fővadászának segítségével – könnyen beazonosították tartózkodási helyét, s az illető épségben megkerült, kezében nagy kosárnyi galambica és tuskó gombával.
A legédesszájúbb tettes címre joggal pályázhat az a középkorú férfi, aki az egyik nagybajomi cukrászüzem remekműveit dézsmálta meg. A gyors terepszemle után sütit, tortát és krémest is felfalt, a hatóság lopás gyanúja miatt indított eljárást az illető ellen.
A legnagyobb vesztes. Hullámzó felvásárlási árak, meredeken növekvő költségek; feszítő problémák, mely az állattenyésztőket különösen érzékenyen érintették. Szakemberek szerint talán a sertéstartók helyzete volt az idén a legnehezebb, pozíciójuk tovább romlott. Annak ellenére, hogy a közelmúltban nagy hírverést csaptak a sertésprogramnak, mely néhány év alatt az állatállomány megduplázását tűzte ki célul.... Bár a sort még hosszan lehetne folytatni: gyakran panaszkodtak a ráfizetésre a tejtermelők, s más állattartók helyzete sem irigylésreméltó.
A legijesztőbb kaland. A rendőrökön kívül a Kőröshegy-Kereki Polgárőr Egyesület tagjai valamint a kötcsei polgárőrök és egy vadász is bekapcsolódott annak a családnak felkutatásában, amelyik a kereki vár környéki erdőben tévedt el. Kirándultak, ám a sötétedés miatt nem találták meg a helyes utat, s ezért a rendőrség segítségét kérte a két gyermekes família. A túrázók szerencsére nem sérültek meg.
A legextrémebb időjárás. Így emlegeti az idei tavaszt és a nyarat rengeteg somogyi termelő. Sok milliárdos bevételkiesést okozott a helyi gazdálkodóknak az aszály, különösen a kukoricát tépázta meg a szárazság. A korábbi évekhez képest gyakran 50-60 százalékos hozamcsökkenést mértek, ám beszámolók szerint több olyan tábla is volt, ahol hektáronként még egy tonna kukorica sem termett meg.
A legtöbb utas. A megengedett négy helyett kilencen utaztak egy kis Polskiban. A rendőrök Kaposváron ellenőrizték a 126-os Fiatot, mely meglehetősen túlterhelt állapotban közlekedett, a jármű alváza szinte súrolta az úttestet. Kiderült: a járműnek nem volt érvényes biztosítása, a sofőrnek pedig jogosítványa. A bíróság – ittas járművezetés miatt – korábban eltiltotta a vezetéstől a illetőt.
Az év felvétele. Egy siófoki buszsofőr készítette a mobiltelefonjával, amint egy rablóbanda betöri az állomással szomszédos ékszerüzlet kirakatát és több tízmillió forint értékű ékszerrel távozik. A tetteseket azóta is keresik.
A legerősebb egyetemista. A szemtanúk szerint három rendőrt vertek a nyáron legforgalmasabb éjszakai korzón, a siófoki Petőfi sétányon. A hivatalos verzió szerint végül csak egy egyetemistát vettek őrizetbe.
A legbátrabb lángvivő. A siófoki Hardi Barnabás azért futhatott jutalmul az olimpiai lánggal Londonban, mert a fiatal sportoló (ökölvívó Kaposváron) megmentette egy, a Sió-csatorna vizébe eső kislány életét.
A legnagyobb robbanások. Több déli parti település strandján is találtak a fürdőzők fel nem robbant világháborús gránátot. Akadt, amelyiket a helyszínen, a vízben robbantották föl a tűzszerészek.