2013-01-07
Kritikus a létszám a kaposvári menhelyen

Jó minőségű, szigetelt kutyaólakat elsősorban, hiszen a hidegben az is elég, írják egy közösségi portálon, ha be tud húzódni valahová a kivert kutya. A jelenleg szabad ég alatt fagyoskodó ebeknek átmeneti menedéket adni tudók mellett azok jelentkezését is várják, akik az udvarukon egy-egy ól kihelyezésével ideiglenes elszállásolást vállalnának.
A Kutyatár Facebook-oldalán ennél megnyugtatóbb tartalmakat is olvasni. Hazakerült például Várdára a petárdázás miatt a hetesi erdőbe menekült fekete puli. Akit bezártak ugyan szilveszter éjszakára, de nem számítottak rá, hogy egyesek tartalékoltak petárdát a későbbiekre is.
Sier Attila nem hivatásos mogyoróvölgyi vadász segített a keresésben. A javaslata alapján a gazdi ruháját kitették az erdő alá, amit a puli megtalált, ráfeküdt és várt. A hálás tulajdonos, Bánné Varga Valéria és édesanyja mondott köszönet a keresőbrigádnak, és Boncz Editnek, az egyesület elnökének. Csahos, a nagybajomi hosszúszőrű németjuhász szuka a petárdázós újévköszöntés után péntekre tért magához, és haza.