Balaton - Dél címoldal
2013-01-07

Szezonolvasat: a síró-rívók és nemkíváncsiak

Legyen színvonalasabb a nyáron legforgalmasabb parti korzó, a Petőfi sétány; több rendőr járőrözzön a siófoki nyáréjszakában; tartassék be a közterületi alkoholfogyasztás tilalma; a csúcsszezonban a part közelében éjszaka is ürítsék a kukákat; ne lehessen igénytelen cirkuszi plakátokkal elcsúfítani a várost – többek között ezt tartalmazta a Siófoki Fürdőegylet szezonértékelése, melyet az önkormányzat idegenforgalommal is foglalkozó szakbizottsága azzal dobott vissza: nem erre voltak kíváncsiak. Igaz, a több mint háromszáz helyi tagot tömörítő turisztikai szervezet keményebb megállapításokat is tett, például: „az utcák koszosak voltak”. Vagy: „az üzletek téliesítése kritikán aluli, borzasztó látvány, elrémíti a városba látogató turistákat.”. Meg ilyet: „esztétikai környezetszennyezés a földbe szúrt, fakaróra tákolt hirdetőtábla, tíz méterenként az utak mentén”. Továbbá: „a vendégek a szabadstrandokon kiszáradt tarackra terítik törölközőjüket, az ezer forintos parkolódíjat műanyagszéken ülő, idegen nyelvet nem beszélő, több szempontból kifogásolható személyek szedik”.

A siófoki önkormányzat idegenforgalmi és rendészeti bizottsága az első beszámolót visszadobta, újat kért a fürdőegylettől. Szalai István bizottsági elnök azt mondta lapunknak: nem arra voltak kíváncsiak, amit az egyesület az első körben leírt. – Mire és hogyan költötték el a húszmillió forintnyi önkormányzati támogatást, egyes városnépszerűsítő szóróanyagok miért nem készültek el időben, hány érdeklődőt igazítottak útba a Tourinform-irodában, hány szálláshelyet közvetítettek ki, ezt szerettük volna tudni – így Szalai. 

Amint azt megírtuk, a fürdőegyleti szezonértékelő második olvasatának tárgyalásakor mondta Balázs Árpád siófoki polgármester a képviselő-testület ülésén: a Fürdőegylet szereptévesztésben van, „síró-rívó vendéglátósok gyülekezetének képzeli magát.” 

A TDM-szervezet természetesen teljesítette a szakbizottság kérését, másodjára már azt taglalta szezonbeszámolójában többek között: vendégül láttak Siófokon egy amerikai útikönyvszerzőt; az Utazás Kiállításon bemutatták a város kínálatát; az egyesület részt vett a Balaton Prémium Napon Pozsonyban; több mint ötven alkalommal sikerült a Fürdőegylet segítségével az ország legkiemelkedőbb médiumaiban Siófokkal kapcsolatos pozitív tartalmú hírt generálni; szálláskatalógusból és városkalauzból harmincezer, térképből ötvenezer példány készült. S részletezték a Tourinform-iroda látogatottságát, az egylet taglétszámát, jövővel kapcsolatos elképzeléseit (keresik például Siófok kabalafiguráját). 

A Fürdőegylet egyébként (az első, vagyis a visszadobott verzióban) azt is javasolta, hogy a helyi turisztikai vállalkozások alakítsanak munkacsoportot a Petőfi sétány színvonalának emelése érdekében. A korzó – állítják – meglepően kevés bevételt generál, ugyanakkor nagy mértékben terheli a városi infrastruktúrát. „A jelenlegi szolgáltatásokra kapható vendégek összetétele nem a fizetőképes irányba mutat, sok esetben a helyi boltokban megvásárolt vagy otthonról hozott italok fogyasztása a jellemző mindösszesen, így bár az infrastruktúrát megterhelik, elenyésző vagy kimutathatatlan hasznot hoznak.” Intenzívebb rendőri felügyelet, nagyobb tisztaság, a vendégkör megváltoztatása érdekében más jellegű szolgáltatások és programok – ezt szorgalmazzák az országos hírű sétánnyal kapcsolatban. S fontosnak tartják, hogy a legutóbbi nyárra felújított Nagystrand csak „nappali célokat” szolgáljon és ne legyen része a számos negatívummal járó éjszakai életnek. 

 Szalai István: körüljárt, leegyeztetett, előterjesztéssé érlelt javaslatokat várunk, nem ötleteket 

Ha az önkormányzati szakbizottság nem kíváncsi a helyi fürdőegylet felvetéseire és javaslataira, akkor hol, milyen fórumon lehet ezeket kitárgyalni Siófokon? – kérdeztük Szalai Istvántól, az idegenforgalmi és rendészeti bizottság elnökétől. A tanácsnok azt felelte: – Ha a fürdőegyletnek észrevételei, javaslatai vannak a parkolásról, a köztéri alkoholfogyasztásról és más egyéb témákról, annak örülünk – hiszen e problémákat a bizottság is magáénak érzi –, de ezt ne csak ötletszinten, szinte ömlesztve, megoldandó feladatként írják le nekünk, hanem előbb az érintettekkel beszéljék, vitassák meg, ezek nyomán készülhet előterjesztés a polgármesteri hivatallal történt egyeztetést követően, s ezt terjesszék a bizottságunk elé. 

A saját közgyűlésük az a fórum, ahol megvitathatják a szezon jó és rossz tapasztalatait, aztán ha van ilyen, előállhatnak a javaslataikkal. Akár már a soron következő bizottsági ülésünkön szívesen fogadunk ilyet, de egyszerre csak egyet, szép sorban, hiszen az általuk felvetett problémák külön-külön olyan súlyúak, melyek egyenként is alapos előkészítést és tárgyalást igényelnek. Ötletei mindenkinek vannak, s ahogy nekik, nekünk is a turizmus jobbá tétele a célunk, de tőlük ennél többet várunk; ne feladatokat adjanak a bizottságnak, hiszen a feladat is az övék is: készítsenek előterjesztéssé érlelt, körüljárt, leegyeztetett megoldási javaslatokat.

Ötből egy - a szerző kommentárja 

Pénzt (a kúrtaxa egy részét), jogkört, felelősséget a turisztikai szervezeteknek – ezt szeretnék viszontlátni a TDM-ek az új turizmustörvényben, vagyis hogy a vendéglátás ügyeiről egy adott településen maguk az abból élők dönthessenek és ne a képviselő-testületek. Egy próbát megérne. De vajon miért nincs már most is úgy, példának okáért hol másutt, mint Siófokon, hogy magának a városnak az életét is egy többségében a vendéglátásból élőkből álló grémium irányítja? Ami a valóság: az idegenforgalommal (is) foglalkozó önkormányzati bizottságban ülő öt képviselőből csak egy idegenforgalmár, de az egész testületben nincsen több kettő ilyennél. A turizmusipar szava kevés, lobbiereje kicsi. Mi hiányozhat, netán a szakma összefogása? Egy próbát megérne.
2025. március 25. Irén, Írisz
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum