2013-01-08
Tulajdont kér Kaposvár a Kométában a kétmilliárdos mentőövért

Ám Kaposvár feltételekkel vásárol tulajdont a Kométában. Kétmilliárd forint értékben tőkeemeléssel segít, viszont kiköti, hogy a jelenlegi tulajdonos tegye ugyanezt legalább egymilliárd forinttal, s azt is, hogy a cég beszállítói – követelésük egy részével – szintén emeljenek tőkét, és legyenek tulajdonosok. További, határozott kérésünk még – tette hozzá Szita Károly –, hogy a Kométa vezetése állapodjon meg a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanbefektetéssel foglalkozó leányvállalatával a gyár bővítéséről, amely lehetővé tenné újabb munkahelyek létrehozását. A város tulajdonosként természetesen beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításában.
Jelenleg folynak a jogi előkészületek és a cég felértékelése, az alapítóokirat átalakítása, s a jövő héten a város közgyűlése dönthet az ügyben.
Szita Károly polgármester szerint a hosszútávú, stabil működés, és akár a foglalkoztatottságot is növelő fejlesztések reményében segít Kaposvár a piaci szereplő Kométa ’99 Zrt.-nek a válság leküzdésében. – A kaposváriak támogatását is kértem a döntéshez – mondta Szita Károly. – A telefonos lekérdezés alapján elmondható: a város polgárainak 97,2 százaléka egyetért azzal, hogy tulajdonrész-vásárlással segítsen Kaposvár.
Újságírói kérdésre válaszolva Szita Károly határozottan kijelentette: a kétmilliárd forint értékű feltőkésítésnek nincs köze ahhoz a 3,5 milliárd forintos támogatáshoz, amelyet a Belügyminisztérium ítélt meg még decemberben Kaposvárnak. – Kaposvár erős város – hangoztatta a polgármester –, fontosnak tartja stratégiai ágazatának védelmét, ezért dönt feltételekkel a tőkeemelésről és tulajdonszerzésről. Az év végén sok városhoz hasonlóan Kaposvár is kapott a Belügyminisztériumtól támogatást általános önkormányzati feladatainak ellátására. Ez 3,5 milliárd forint volt, ám ennek a pénznek és a kétmilliárdnak egymáshoz nincs köze.
Mivel a Kométa jelenleg felértékelés alatt áll, az igényelt tulajdoni hányadról még nem tudott nyilatkozni Szita Károly. – Ám a tulajdoni arány nagyságától függetlenül mindenképpen döntési jogosítványokat fog kérni a város a cégtől – mondta. – Ugyanakkor Kaposvár nem örök időkre akar tulajdonos lenni a Kométában, mert a városnak nem ez a szerepe. Remélem, hogy hamarosan rendeződik az ágazat sorsa az országban, ezzel a tőkeinjekcióval stabilizálódhat, erős céggé válhat a Kométa. A város csupán ennek bekövetkeztéig kíván tulajdonos maradni a cégben.
Arra a kérdésre, hogy ha nem a 3,5 milliárdból, akkor milyen pénzből tőkésíti föl a céget Kaposvár, Szita Károly csupán annyit mondott: Kaposvár erős város, a város folyószámla-hitelállománya nulla volt december 31-én.