2013-01-08
Ötszáztizenöt éve kapott Somogy megyecímert

Az idén, éppen vízkereszt napján volt ugyanis 515 éve, hogy a vármegyék közül elsőként adományozott II. Ulászló Somogy vármegyének címeres levelet és pecséthasználati jogot.
– Somogyországot közös múltunk, a hagyományaink és gazdag örökségünk teszi azzá, ami – mondta ünnepi köszöntőjében Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke az összetartozás fontosságát hangsúlyozva. – Ezt az örökséget idézzük föl ma ünnepélyesen, ez ad nekünk erőt, tartást és büszkeséget, ez tesz bennünket erős közösséggé.
Tőkés László püspök, EP képviselő, a megyenap díszvendége ugyancsak az egyűvé tartozás erejét emelte ki: a magyar, az európai összetartozás üzenetét igyekszem közvetíteni a nemzeti összetartozás törvényének jegyében, a határok közötti nemzetegyesítés nemzetpolitikájának értelmében és szellemében.
Hunyadkürti György, a Csiky Gergely Színház Jászai-díjas színművészének verse után Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a közösség, az összetartozás fontosságát hangsúlyozva azt mondta: az összetartozás a lelkekben születik meg, s azt jelenti: éljünk bárhol a megyénkben, elválaszthatatlanul együvé tartozunk. – Összetartozunk jóban és rosszban, minden helyzetben – hangsúlyozta –, ahol csak szűkebb és tágabb hazánk közösségeinek érdekeit szolgálva boldogulhatunk. Az összetartozás viszont tetteket, cselekvést és példamutatást igényel a mindennapokban. Ennek tükrében a küldetésünk a régi, mégis egyszerű: a rosszat kijavítani, igazságot tenni és a somogyiakat szolgálni. Ez történik ma is, napjainkban, amikor hazánk modern kori történelmének legnagyobb átalakulásai történnek.
Gelencsér Attila szerint a mostani közgyűlésnek abban rejlik az ereje, hogy a somogyiakkal közösen tervez. Ezzel utalt az elnök a megyejárásra, annak eredményeire. – Így lehet közös a fejlődésünk, az előre jutásunk, csak így számíthatunk egymásra – hangoztatta az elnök.
– Ezért bármilyen árat megfizetünk, bármilyen nehézséget felvállalunk; annak érdekében, hogy a somogyi települések, az itteni vállalkozások, a somogyi emberek sikerét, gyarapodását biztosítsuk.
Majd beszéde végén Somogy eme felemelkedéséhez alázattal kérte az elnök Isten áldását.
Tőkés László ünnepi beszédében a világválság mellett a kommunizmus örökségeként megjelenő válságáról, s erkölcsi válságról is szólt, majd ismét csak az összetartozás erejét hangsúlyozva azt mondta: ebből a helyzetből keressük a kiutat a nemzeti együttműködés, összetartozás jegyében. – Azért van értelme Európában képviselni Erdély- és Somogyországot – hangsúlyozta a püspök –, hogy igazán itthon lehessünk a szülőföldünkön, hogy igazán európaiként érezhessük itthon magunkat a Kárpát-medencében, Magyarország minden szegletében. Oda kell eljutnunk, hogy megint jó legyen magyarnak lenni. Hogy a magyarság értékhordozó azonosságtudatként éljen a lelkünkben, a tudatunkban, és ezzel vessünk véget mindenfajta magyarellenességnek, ami adott esetben csak az antiszemitizmussal és cigányellenességgel hasonlítható össze.