2013-01-15
Az FKF sokkal kevesebb hóra számított
Klug Lajos, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) vezérigazgatója az Ecseri úton délután háromkor tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy azért okozott ma reggel ekkora kényelmetlenségeket a havazás, mert a számukra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által előrejelzett hó többszöröse esett le az éjjel. Ennek ellenére éjjel már ötven, hajnal négykor kilencven gép volt az utakon Budapesten - tette hozzá Klug.
Ezzel szemben a Napi Gazdaság Online-nak Szaniszló László, a fővárosi Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke ma azt nyilatkozta, hogy hétfőn hajnali 6 óráig a 117 hókotróból mindössze 65 állt munkába, mert az OMSZ csak 3-4 centis havat jelzett előre. A lap szerint más, ingyenes oldalakon már vasárnap feltüntették, hogy több mint 20 centi szilárd halmazállapotú csapadékra lehet számítani a fővárosban hétfő hajnalra. A Köpönyeg.hu-n még most is látható, hogy hétfőre 20 centi havat jeleztek előre Budapestre.
Az OMSZ-nek a jelentéseket készítő munkatársa az Indexnek cáfolta a Napi Gazdaság értesüléseit: állítása szerint az általa írt jelentések 6 centis havat jósoltak, ami "nem tér el jelentősen" a végül leesett 10 centimétertől. Utóbbi értéket a pestszentlőrinci állomáson mérték, de állítólag a többi mérőhelyen is hasonló értékeket jegyeztek fel.
Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságának vezetője arról beszélt, hogy nehézséget okozott még, hogy a keresztbe fordult autók a munkagépeket is feltartóztatták, hókotróik húsz százaléka ütközött ilyen akadályba. Az FKI-nél 23 riasztást kaptak, ebből 10 függött össze az időjárással. Ki kellett menteni egy betegszállítót is. A legkomolyabb fennakadás a 10-es főúton volt, ahol egy farönköket szállító nyerges vontató dőlt a szalagkorlátra, a mentés egész délelőtt tartott. A tűzoltóknál ma nem kellett megemelni a készültségi szintet, Budapesten 224 tűzoltó 61 géppel dolgozott.
A Napi.hu-nak nyilatkozó FKF-szóvivő szerint egy-egy ilyen havazós nap 80-100 milliójába kerül a cégnek. Klug Lajos a délutáni sajtótájékoztatón úgy látta, már felkészültek az időjárásra, az összes sótározó fel van töltve, a gépek működőképes állapotban vannak. Az FKF sajtótájékoztatóján elmondták, figyelni fogják az időjárás alakulását, és ha a havazás sokáig tart, kezdeményezik a főváros és a helyi védelmi bizottságok összehívását.
A Jobbik eközben közleményt adott ki, miszerint sem Bakondi György, a téli időszak hatósági feladatait koordináló kormánybiztos, sem pedig az FKF nem képes normálisan ellátni a feladatát, kezelni a hétfőre Budapesten kialakult hóhelyzetet.
forrás : (index)