2013-01-16
Négy láb jó, de csak tőkével: magyar sertésboom két év alatt
– A baromfitermelést saját, belső piacáról is képes megújítani egy ország – jelentette ki Horn Péter –, a sertéságazatot viszont, ahogy azt a nemzetközi példák is bizonyítják, csak külföldi tőke segítségével. A legmodernebb technikával felszerelt gazdaságoknak kicsi a földigénye: csak egy zárt istállórendszert kell építeni, s mellé egy trágyafeldolgozót.
A professzor szerint a dán és a holland befektetők jönnének is, csak éppen nem akarjuk beengedni a magyar mezőgazdaságba az idegen befektetőket.
– Pedig attól még, hogy külföldi a tulajdonos, magyarok dolgoznának az ágazatban – magyarázta Horn Péter, aki hozzátette, a sertéságazat felfuttatása a hazai vidék számára rengeteg munkahelyet jelentene, hiszen a takarmánytermesztők és a feldolgozóipar is jelentősen profitálna belőle.
A világ népessége folyamatosan és egyértelműen növekszik, ezáltal egyre több élelmiszerre van szükség – jelenleg nagyjából egymilliárd ember alultáplált, s ugyanennyi nem jut elegendő fehérjéhez –, egyes kutatások szerint húsz év alatt hetven százalékkal kell növelni a növénytermesztést. Ezzel szemben az iparosodás és az infrastruktúra fejlődése miatt folyamatosan csökken az élelmiszertermelésre alkalmas földterület: míg 15 éve a szárazföldek hét, addig ma már csak öt százaléka alkalmas valamilyen agrártevékenységre. Bár a rendszerváltás óta Magyarországon is csökkent a megművelt területek aránya – nagyjából 200 ezer hektárral, mely körülbelül megegyezik Szlovénia teljes szántóterületével... –, az ország területének még mindig 70 százalék alkalmas a művelésre.
– Magyarország a történelme során mindig kivételezett helyzetben volt – állította Horn Péter –, nálunk a 18. század elejét kivéve sohasem volt éhínség, a növénytermesztés ugyanis a nagy legelőterületeknek köszönhetően erős állattenyésztéssel párosult. Mindig is többet termelt az ország, mint a lakosság igénye, így a rendszerváltásig folyamatosan exportálni tudta a felesleget.
Az akadémikus szerint azóta viszont különleges helyzet állt elő, egyre több élelmiszer-alapanyagból behozatalra szorul az ország, például sertésből is, noha Európa egyik legnagyobb fogyasztójából sereghajtóvá váltunk húsz év alatt: az egy főre eső éves sertéshús-fogyasztás 43 kilóról 27-re esett vissza.
– Átalakult az agrárgazdaság – magyarázta az okokat a professzor –, kiesett a háztáji, mely a nagyüzemek partnereként a termelés felét adta. A nyolcvanas években tízmillió sertés volt az országban, s 16 millió vágás. Csak a kaposvári tenyésztési nemesítésű Ka-Hybból ötmilliót vágtak. Ez azóta idehaza elsorvadt, az Egyesült Államok nagy telepei viszont máig ezt használják...
A rendszerváltás után a nyolcvanas évek nagy nyugati és keleti sertésexportja leépült, az életszínvonal-esés miatt visszaesett a hazai fogyasztás is, s elöregedett a hetvenes években épült, akkor modern sertéstelepek egy része.
– Ennek ellenére rövid idő alatt fel lehetne futtatni a sertéságazatot – tette hozzá Horn Péter –, csak jelentős reformokra lenne szükség. Nagy termelési együttműködési szervezetek kellenek, integrálódás, és külföldi tőke. Az ötlet nem egyedi, az Egyesült Államok, Kanada és Új-Zéland is idegen tőkével tette rendbe a maga halódó sertéstermelését. A hollandoknak, a dánoknak, illetve a japánoknak köszönhetik, hogy sikerült gazdaságossá, a legszigorúbb piaci követelményeknek megfelelővé fejleszteniük. A példa adott: Dániában 30 millió sertést állít elő hatezer családi gazdaság. Mely amúgy egyetlen szövetkezetet jelent óriási lehetőségekkel a beszerzéseknél és az eladásoknál. Ezzel a mi szétaprózódott családi gazdaságaink, melyeket fejleszteni szeretne a kormány, sohasem tudnak versenyre kelni, hiszen nincsenek alkupozícióban a nemzetközi, de még a hazai piacokon sem. Már csak a finanszírozási hátrányok miatt sem: itthon nehezen és drágán kap hitelt egy gazda, sokszor a külföldi vetélytárs lehetőségeihez képest tízszeres kamattal. Éppen ezért van szükség az idegen tőkére, hisz az a saját országának alacsony kamatú hitelét hozza.
Pedig a professzor szerint a külföldi tőke beengedésének igencsak hamar lenne hozadéka, hiszen konkrétan a sertéságazat felfutása rengeteg munkahelyet teremtene, méghozzá vidéken, sokszor az ország nehezebb sorsú, korábban a mezőgazdaságból és a feldolgozóiparból élő részein. Mint Somogy. Mely országosan is kiemelkedő sertéstartó területnek számított, s erre alapult többek között a megye feldolgozóipara is. Nem véletlen, hogy a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok feloszlatása után sorra szűntek meg a különféle üzemek.
– Somogy kifejezetten kukoricatermelő vidék, azaz a takarmány helyben terem – magyarázta Horn Péter. – Ráadásul a jelenleginél sokkal nagyobb a takarmánypotenciálja, ahogyan amúgy az egész országnak, és sokkal nagyobb állatállományt is elbírna. Utóbbi több állati trágyát is jelent, ami jelenleg hiányzik a földekről, emellett a trágya elsőrangú bioenergia-forrás, azaz az uniós zöldenergia-programnak is meg tudnánk felelni. A sertésállomány növekedése biztonságos értékesítési piacot jelentene a növénytermesztőknek, elégséges alapanyagot a feldolgozóiparnak, s ez a két terület jelentős pluszmunkaerőt is kívánna. A mezőgazdaság magas áfája jelenleg ugyanis a feketegazdaságot erősíti, s a hazai húsiparnak egyik legnagyobb problémája, hogy nem megfelelő kapacitással dolgoznak az üzemek. Hiába mentik meg most őket milliárdokkal, ha nem változik az állattenyésztési koncepció, ez csak tűzoltás, s a probléma záros határidőn belül ismét előkerül. A megoldás tehát kézzelfogható közelségben van, csak éppen a hazai agrárium túlságosan átpolitizált, s emiatt nem tud előrelépni. Bizonyos szintig van értelme ragaszkodni a földhöz, ám egy bizonyos ponton túl káros. Nem mellékesen, ha egy külföldi a földbe invesztál, egyúttal nemzetiesül is, elég, ha csak a Harruckernekre vagy a Festeticsekre gondolunk.
A külföldi tőke mellett a professzor szerint elengedhetetlen a szerkezeti átalakítás is: a mezőgazdaságnak ágazatonként át kell térnie egy szövetkezeti rendszerre, a magányos családi termelő, mely idehaza az agrárium politikai jelképe kihalóban van a világon – Németországban tíz év alatt egymillió családi gazdaság tűnt el...
– Annak idején a termelőszövetkezeti rendszer Európában a leghatékonyabbnak, világmodellnek számított – állította Horn Péter –, s tanították a világ nagy egyetemein. De jó példa lehet a második világháború után megszűnt Hangya Szövetkezet is. Csak éppen a rendszerváltás utáni kárpótlással rengeteg föld került spekulánsok kezébe, kifosztva ezzel a helyben élőket. Nem lett volna szabad ugyanis az összes kárpótlási igényt csak földdel kiegyenlíteni. Ezen ugyan már nem lehet segíteni, a mezőgazdaságon viszont igen, mely ismét húzóágazattá válhat, s komoly exportlehetőséget nyújt. Csak a közelmúltban Dél-Korea és Oroszország jelezte, ha lenne, vásárolna magyar sertést. Csak most éppen még a hungaricumtermékekhez sincs elegendő alapanyagunk..
