Balaton - Dél címoldal
2013-01-18

Egymilliárd forintból újul meg Balatonfüred

Közel egymilliárd forint pályázati pénzt nyert a város, illetve füredi vállalkozók a helyi turisztikai attrakciók fejlesztésére. Amit lehet, felújítanak, a strandokat pedig alaposan kipucolják.

A város több jelentős turisztikai pályázata is támogatást kapott, közel egymilliárd forintot költenek felújításra. Idén a sikeres szezon szempontjából kulcsfontosságú fejlesztések lesznek a strandokon, a 

Kisfaludy és az Esterházy strand medrét is kitisztítják, rendezik. Támogatást nyert a Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpont megépítésének terve is. A Tagore sétányra épülő, tájba illő, teraszos épületben egyebek mellett látványos akvárium és foglalkoztató terem várja majd az érdeklődőket. 

A tervek szerint az új turisztikai bemutató és látogatóközpont a Tagore sétány északi oldalára épülne, a jelenleg igen rossz állapotban lévő vizesblokk helyére. A balatoni kilátást nem akadályozó épület pavilonszerű elemei egy belső udvart ölelnének át. A tornácos épület a Balaton jellegzetes pavilon építészetét idézi majd, nyugati részén igényes pihenőpark létesülne.

A turisztikai fejlesztések mellett több olyan beruházás is elindul a városban, amelyek jelentősen növelik majd a városlakók, illetve az ideérkezők komfortérzetét. Hosszabb késlekedés után hamarosan végre elkezdődhet a buszállomás és pályaudvar teljes átépítése, illetve korszerűsítése. A 400 millió forintos uniós támogatás mellett önerőből új üzletsor is létesül itt. Szintén a szezonra elkészül a felső városközpontot a fürdőtelepi résszel összekötő kerékpárút is. A 2,5 km hosszú út a postahivataltól indul, majd a Kéki patak mellett illetve a 71-es út mentén haladva csatlakozik a parti kerékpárúthoz. 

A város kiírta a közbeszerzési eljárást a városi uszoda megépítésére, a tervek szerint a két ütemben megvalósuló beruházás révén egy 25 méteres uszoda és egy sportakadémia épülhet fel. Az uszodához, amely a vízilabda utánpótlás-nevelés területi bázisaként is funkcionál majd, több mint 350 millió forint támogatást kapott a város a látvány és csapatsportok támogatására kiírt pályázaton. 

Folytatódik a város egyik legfontosabb útja, az Arácsi út a felújítása is, idén a Tamási Áron utcától a Lóczy Lajos úti csomópontig terjedő szakaszon korszerűsítik az aszfaltot, csatornát, járdát, támfalakat építenek, és földbe helyezik a légkábeleket.

2025. április 20. Konrád, Tivadar
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        
Webdesign
ÁSZF | Impresszum