Balaton - Dél címoldal
2013-01-21

Fellélegzés, telítődés: a Balatonnak a hó is áldás

Hurrá, esik! – kiálthatnak fel nemcsak a gyerekek, hanem a Balatonért aggódók is; a hó formájában érkező csapadék is áldás a magyar tengernek, melynek vízmércéje a hétvégén már 55 centimétert mutatott.

Az ősszel 38 centiméter volt a mélypont, s Csonki István szerint túl vagyunk a másfél éves rendkívüli szárazságon, elindult végre a telítődés. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője húsz-harminc centi téli feltöltődéssel számol, hiszen elegendő az átlagot csak egy kicsit meghaladóan csapadékos tavasz és a Balaton visszatérhet a szabályozási sávjába. Azaz aggodalomra a szakember szerint nincsen ok és óva intene minden Balatonért aggódót, hogy a jelenlegire a „katasztrófahelyzet” kifejezést használja.

Horváth Ákos „balatoni főmeteorológus” is úgy véli, nincs mitől megijednünk, hiszen bár az időjárási szélsőségek kétségtelenül szaporodnak, ám ilyesmi „a tó életébe belefér”. A siófoki viharjelző obszervatórium vezetője a Siófoki Alkotók Körében tartott előadást a Balaton időjárásáról, s azt mondta: – Eljutottunk odáig, hogy a durván megváltozott cirkulációs rendszer okozta éghajlatváltozás a mindennapi életünkben is változásokat okoz. Többet kell például locsolnunk a kertekben és a déli népek módjára talán a szieszta bevezetésén is gondolkodhatunk. 

Horváth Ákos arról beszélt: a hetvenes évek óta a sarki jégsapka majdnem a felére zsugorodott, ez is oka annak, hogy megnőtt a szélsőséges időjárási helyzetek száma. A légkört irányító „kazán” (a trópusi meleg) és „hűtő” (a sarkvidéki hideg) globális rendszere nincs egyensúlyban, mivel a hűtőként funkcionáló jégsapka mérete drasztikusan csökkent. A sarkvidék túl sok meleget kap, aminek következtében az összefüggő hideg, sarki levegő szétesik, a leszakadó hideg légtömegek pedig nem egyszer szélsőséges időjárási helyzeteket alakítanak ki. – A Balatonnál is érzékeljük, hogy gyakrabban alakulnak ki durva ciklonok – így a meteorológus. – Míg korábban nagyjából tízévente volt példa ilyenekre, addig 2010-ben a Zsófiára keresztelt nagy vihart tíz napon belül követte egy újabb, az Angéla. Az elmúlt években a medárdi időszak vagy nagyon lerövidült, vagy elmaradt, aminek részben az volt az oka, hogy télen kevés csapadék hullott. Száraz tél esetén a talaj a légkör memóriájaként viselkedik: felidézve a száraz telet, tavasszal kevesebb nedvességet ad ki magából. 

A Balatonnál a rövid vagy elmaradó medárdi időszak azt eredményezi, hogy a száraz meleg már a szezon elején állandósul, és mindennapossá válik a hőség. Ilyenkor azonban a heves zivatarok kialakulásának esélye is megnő, amire a meteorológusoknak az előrejelzés miatt kiemelten kell figyelniük.
2025. április 20. Konrád, Tivadar
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        
Webdesign
ÁSZF | Impresszum