Balaton - Dél címoldal
2013-03-08

Vesszőzéstől a kazlakig, lányos apák a kapu előtt - nőnap anno

A második világháború előtt inkább Aprószentekkor szórták meg virággal a fiúk a lányokat, az ötvenes években pedig erőteljes propagandacélokat szolgált a nőnap: nem az asszonyokat-lányokat ünnepelték, hanem a dolgozó szocialista nő eszményét. A hatvanas évektől aztán már a nőt is.

Országszerte lázas készülődésről írt 1952. március 7-én a Somogyi Néplap, ám néhány sorral lentebb kiderült, nem a Magyarországon ötödik alkalommal ünnepelt nőnapra, hanem Rákosi Mátyás két nappal később esedékes hatvanadik születésnapjára melegített az ország. „A nemzetközi nőnap ünneplő nagygyűlésének résztvevői a magyar nők millióinak nevében hálás, soha el nem múló szeretettel köszöntik hatvanadik születésnapja alkalmából – áll a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége közleményében, jelezve, a fontossági sorrendet természetesen ők is ismerik... – Önnek köszönhetjük, drága Rákosi elvtárs, hogy évszázados elnyomatás után igazán emberek lehetünk, egyenrangú emberek a politikai, gazdasági és kulturális élet területén. Hogy sokezer egyszerű asszonyból élmunkás, sztahanovista, traktorista, téeszes vezető, tanácstag, tanácselnök, egyetemi tanár, tudós, iskolaigazgató, mérnök lehet.”

– Lehet, hogy hivatalosan ünnepnek számított, de akkoriban a kutya sem foglalkozott velünk – emlékszik vissza az ötvenes évek elejére Horváth Ferencné, Ilonka néni. A kilencvenkét esztendős kaposvári asszony akkoriban Hetesen lakott, s dolgozott a gazdaságban, s bár hivatalosan 1948-tól már Magyarországon is megtartották a világon 1917 óta ünnepelt nőnapot, sokkal inkább propagandajelleggel, mint a valódi tisztelet jegyében. – A kertészetben dolgoztam, s nőnap helyett a brigádvezetőnk, Józsi bácsi névnapját ünnepeltük március 19-én. Ilyenkor Róza néni hozott ki egy kis süteményt a földekre, s az ágyások között megettük, koccintottunk. Ilonka néni szerint nem is nagyon hiányolták az ünneplést, hiszen faluhelyen sokkal inkább tartották a régi szokásokat, a húsvétot, a búcsút igazi ünnepnek.

A tanítóképzős szakácsnőket külön felköszöntötték a repetában reménykedő diákok - emlékezett Ilonka néni  

- A nőkkel leginkább Aprószentekkor foglalkoztak – meséli Ilonka néni. – A harmincas években december végén a fiatal fiúk faluhelyen sorra járták a lányos házakat, s vagy virággal szórtak meg minket, vagy meg akartak vesszőzni. Utóbbit főként a falusi körút vége felé erőltették volna, hiszen minden háznál megkínálták őket valamivel, így rendesen berúgtak a végére. Nem véletlen, hogy ahogy felcseperedtünk, a lányos házaknál az apák kiálltak a kertkapuba, hogy visszatartsák a tivornyázókat. Persze valahogy mindig bejutottak a kerítésen át, s akkor lehetett sikítozva menekülni előlük. Ezen kívül az iskolában a nőnap körül kétszer is szünnapot kaptunk: Gábornak hívták a papunkat, Mátyásnak a tanítónkat, s a neve napjukon elengedtek minket haza. De mint lányt, nem köszöntöttek külön. 

Ahogyan az év többi napján sem tettek különbséget nő és férfi között, a lányoknak, asszonyoknak ugyanúgy kellett dolgozniuk a földeken, mint az erősebbik nem tagjainak. A helyzet igazából a második világháború után sem változott, még a nemzetközi nőnap hagyományának átvétele után sem, sőt, olyannyira hangsúlyozták az egyenlőséget a férfi és a nő között, hogy egy igazán harcos munkásasszony azt is kikérte magának, ha előreengedték az ajtón, vagy megpróbáltak széket igazítani alá, ha le akart ülni. – Igazából az ötvenes évek második felétől, még inkább a hatvanas évektől érezte az ember, hogy valóban van egy nap az évben, amikor az átlagosnál jobban figyelnek a nőkre – folytatja Horváth Ferencné. – Akkoriban Kaposváron a tanítóképző konyháján dolgoztam, s nőnapkor minden évben tartottak egy kis ünnepséget. Jöttek a gyerekek az iskolából, szavaltak, énekeltek. 

„A mai nap nem pirosbetűs ünnep a naptárban, de szívünk mélyén mégis annak számít, hiszen asszonyainkat, lányainkat köszöntjük – olvasható a Somogyi Néplap 1967. március 8-i címoldalán, mutatva, hogy a nemzetközi nőnap ötvenedik évfordulójára idehaza is megváltozott a harcos hangnem. – Szerte a világon a nőket, az anyákat köszöntik, azokat, akik életet adnak egy új embernek, azokat, akik egyenrangú társak munkában és magánéletben, azokat, akik csodálatos fölfedezésekkel írták be nevüket a történelembe. Hazánkban a textilgyárak három műszakban dolgozó munkásnői, a boltok eladói és minden lány, asszony megérdemli az elismerést, hiszen nemcsak a munkahelyén, hanem otthon is helyt kell állniuk a sokat emlegetett második és harmadik műszakban. S ők végzik a munkájukat, gyakran, nagyon gyakran zokszó nélkül, összeszorított fogakkal dolgoznak a családért. A holnapért.” 

– Mindig kaptunk virágot – bólogat Ilonka néni. – Persze nem hatalmas, méregdrága csokrokat, mint manapság, egy-egy szál szegfűt, mert nem a mennyiség, az érték számít, hanem a gesztus. Persze a tanítóképzős szakácsnők így is rendre kazalnyi virággal mentek haza, mert a hivatalos köszöntők mellett a diákok is be-be kopogtak a konyhára egy szál virággal – a majdani repeta reményében...
2024. március 29. Auguszta
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Webdesign
ÁSZF | Impresszum