Balaton - Dél címoldal
2013-04-05

Motoros kalandtúra a Balatonnál

Vettél motort, de csak cél nélkül bolyongasz vele? Ideje változtatni: július 27-én ismét megrendezik a Karasna-Kaland motoros kalandtúrát, amelynek helyszíne ezúttal a Balaton-felvidék lesz

Még a tavasz sem érkezett meg, erre mi egy nyári programot harangozunk be. De nem őrültünk meg, azért szólunk most, hogy tudjatok előre tervezni. Mert egy motoros kalandtúra mégis csak igényel némi rákészülést. 

A Karasna-Kaland kalandtúra helyszíne a Balaton-felvidék. A július 27-i indítás és a díjátadással egybekötött vacsora Balatonfűzfőn lesz, a túra távja 250-300 kilométer. A kalandtúra célja kettős: egyfelől Magyarország szépségeinek és értékeinek megismertetése, másfelől a felelősségteljes, figyelmes motorozásra nevelés lenne a lényege.

Mindenki nevezhet, aki betöltötte a 18. életévét és rendelkezik a motorkerékpárjának megfelelő vezetői engedéllyel. Kizárólag közúton zajlik majd a túra, szilárd útburkolaton. Az útvonalat egy, a rajt pillanataiban kiadott itiner alapján kell teljesíteni, amelyben rejtvények és műveltségi kérdések segítségével rejtették el az útvonalat. Ezek helyes megfejtésével jutnak el a versenyzők a célba. 

Aki eltéved és ezáltal plusz vagy mínusz kilométereket gyűjt a referenciatávhoz képest, pontlevonásban részesül. A túra során több ellenőrzőponton is át kell majd haladni, ahol étel-ital és értékes pontokért további feladatok várják a versenyzőket.
2025. március 25. Irén, Írisz
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum