Balaton - Dél címoldal
2011-05-09

RÓMAHEGYI NAPOK KAPOSVÁRON

 

150 évvel ezelőtt, 1861. május 23-án, szülei legidősebb gyermekeként Kaposváron a Zárda utcában született Rippl-Rónai József festőművész, korának hazai és európai szinten is kiemelkedő alakja. Művészi tanulmányait 1884-ben a Müncheni Akadémián kezdte, majd  Párizsban  Munkácsy Mihály segédjeként tanult és dolgozott. A XIX század végi  stílusújító törekvések magukkal ragadták.

A Francia posztimpresszionista NABI csoport  tagjaként baráti kötelékek fűzték Maillol-hoz, és megismerkedett Gauguin-nal, Toulouse Lautrec-kel, Cezanne-nal is. Hazalátogatásai során szeretettel festette meg a szüleit és testvéreit.

Az itthoni értetlen fogadtatás ellenére Párizst elhagyva hazatért Kaposvárra. 1901-ben egy kis házat vásárolt a Fő utca végén, majd 1908-ban egy árverésen vásárolta meg a Kaposvár szélén álló parkos ligettel körülzárt emeletes nyaralóépületet, mely már akkor is művészparadicsomnak számított.  Rippl-Rónai itt élt, alkotott és a vendéglátás örömeinek hódolt.

A Róma-villa kertjében Ady Endre, Móricz Zsigmond látogatásáról híres történetek íródtak. A festőkollégák közül Márffy Ödön, Galimberti Sándor, Kunffy Lajos, Bernáth Aurél, s a művészettörténész Petrovics Elek és Meller Simon, Medgyessy Ferenc szobrász is éltek Rippl vendéglátásával. Medgyessy 1952-ben készítette el a Kaposvárra került Rippl- Rónai-szobrot.

Világhírű festőnk 1927. november 25-én halt meg, sírja a kaposvári Keleti temetőben van.

Rippl-Rónai József emlékét, szellemiségét őrzi Kaposvár hagyományos rendezvénye a Festők Városa és a Rómahegyi Baráti Kör szervezésében megvalósuló, a festő születésnapjához közeli hétvégén tartandó Rómahegyi Napok rendezvény.

Látogasson el Kaposvárra 2011. május 27-28-án és találkozzunk a programokon!

 

 

                       MÁJUS 27. - 28.                       

 

RÓMAHEGYI NAPOK TERVEZETT PROGRAMJA

 

A Rómahegyi Baráti Kör szeretettel várja Önt, családját és barátait

 

a Rómahegyi Napok rendezvényeire

 

 

 

2011. május 27.  (péntek)

 

 

 

18.00 – 19.30 Kulturális programok a Rippl-Rónai villakertben

 

A Rómahegyi Napok megnyitása

 

A „Róma-hegyért Díj” átadása

 

Horváth János Milán festőművész, művészettörténész előadása 

 

„Rippl-Rónai és barátai” – színkép

 

a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium előadásában

 

 „Zenél a villakert”– FRANCIA SANZONOK a Vértes Elemér

 

Színjátszó Társulat előadásában

 

 

 

2011. május 28.  (szombat)

 

 

 

10.30 – 12.30-ig „Rippl-Rónai séta”

 

a Zárda utcától a Keleti temetőn át a Rippl-Rónai villáig

 

 

 

Martin Tér programjai 9.00 – 18.00 óráig

 

Sport programok (egyéni és csapatversenyek)

 

Rajzverseny (óvodásoknak és kisiskolásoknak)

 

Kézművesség (minden érdeklődő számára)

 

Festő verseny Rippl-Rónai József festőművész tiszteltére

 
2025. március 19. József, Bánk
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Webdesign
ÁSZF | Impresszum