Balaton - Dél címoldal
2013-07-21

Közel nyolcezren úszták át a háborgó Balatont

Bár ezúttal a „kivasalt” magyar tenger helyett időnként igencsak hullámzó Balaton várta a lelkes és elszánt próbázókat, mégis 7740-en vállalták a nagy kihívást.

Már kilenc óra is elmúlt, ám a boglári Platán-strand még üresen ásítozik. Aztán partot fog az első úszó Seres Edvin személyében, aki egy óra és kilenc perc alatt tudja le a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot.– Lehetett volna jobb is; úgy három kilométerig semmi gond nem volt, utána viszont az északi szélnek köszönhetően a hullámokkal is meg kellett küzdeni – mondja Seres Edvin.

Szép lassan aztán kezd benépesülni a Platán-strand; egyre többen érkeznek be a célba, s ezzel párhuzamosan egyre többen feszítenek büszkén a „Megúsztam!” feliratú pólóban. Tíz óra környékén már háromezren, jó egy órával később pedig négyezren tempóznak kitartóan a vízben és küzdenek a hullámokkal. – 2009-ben úsztam át először a Balatont; akkor és most is 2 óra 10 perc alatt értem át a túloldalra – tudom meg a 20 éves Ambrusch Tamástól, aki Győr-Sopron-Moson megyéből, egészen pontosan a Mosonmagyaróvár melletti Mezenyéről érkezett. – 2011-ben is kétszer úsztam át a Balatont, s most is megpróbálom kétszer; vagyis ez lesz az ötödik próbám. 

Fél tizenkettő magasságában már öt és félezer bátor próbázóról szólnak a hírek. Délben lépjük át a hatezret, egy órakor pedig már hétezernél is többen úsznak a Balatonban. És még mindig sorban állnak az emberek a kikötőben. Sokan már a „Megúsztam!” pólóban várnak türelmesen a hajóra, vagyis másodjára is megküzdenek a hullámokkal.

Közel nyolcezren úszták át a Balatont


A révfülöpi rajtnál találkozunk Gundy Richárddal. Bizonyára még sokan emlékeznek rá; jó két évvel ezelőtt, 2011 áprilisában Kaposvár és Szeged egymással versenyzett a Vivicitta Városvédő futáson, s a kaposvári – természetesen győztes – futásnak Gundy Richárd volt az arca. – Futni vagy úszni jobb? – szegezzük neki könyörtelenül a kérdést. – Úszni! – jön a magabiztos válasz. 

Az idén is elrajtolt az Úszóerőd. A mintegy 270 főt számláló katonai (elit)alakulat élén Fodor Lajos, a Magyar Honvédség közigazgatási államtitkára, Nagyatád díszpolgára, Orosz Zoltán mérnök altábornagy, honvéd vezérkarfőnök-helyettes, valamint Magyarország második legfiatalabb tábornoka, Böröndi Gábor dandártábornok tempózik. – 2004-ben már átúsztam a Balatont. Az akkori eredményemen sikerült javítanom – mondja Böröndi Gábor már a boglári célban. 

Ott tempózik a mezőnyben a brit nagykövet is. Jonathan Knott – aki júniusban Balatonfüreden a Magyar Úszás Napja alkalmából rendezett két és fél kilométeres gálán is részt vett – nemes szándékkal úszik; adományokat gyűjt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület (VMSZ), valamint annak brit testvérszervezete, a Királyi Nemzeti Vízimentő Intézet (RNLI) javára. 

Amúgy jó érzés látni, hogy a népes rendezői csapat tagjai – végül is már egy sokszor bizonyított, óramű pontossággal dolgozó, több mint ezer fős társaságot kell elképzelni – mennyire tudják a dolgukat. Ha épp úgy alakul, hát besegítenek egymásnak. Merthogy bizony van olyan, amikor az úszók csomagjait a főrendező Szántó László öccse, András, s e sorok írója is bőszen pakolja. 

Bár erre az időszakra hajózási zárat rendelnek el a Balatonnak erre a részére, mégis van forgalom, s nem is akármilyen. Három (mentő)hajó ott horgonyoz az úszófolyosóban – szerencsére nincs túl sok dolguk –, másik három az úszók csomagjait hordja-viszi, négy pedig – köztük egy komp és egy katamarán – folyamatosan szállítja a két part között az úszókat.

A kaposvári Városháza úszócsapata is alaposan kitesz magáért. Csutor Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének ez immár a 11. nagy próbája, míg Dér Tamás, a városi sportbizottság „főnöke” nyolcadszor rajtol el, s Szerb György városi sportszakreferens a harmadik próbáján van túl sikerrel. 

– Miután harmadik nekifutásra sikerült csak megrendezni a nagy próbát, így látatlanban öt-hatezer úszóval számoltam. Ehhez képest 7740-en rajtoltak el Révfülöpről, s ami külön öröm, nagyon kevesen adták csak fel. Ennek ellenére természetesen nekik is jár a póló, hiszen a szándék megvolt – mondja amolyan gyors értékelésként Szántó László főrendező.


forrás : ( Sonline )

2025. február 13. Ella, Linda
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    
Webdesign
ÁSZF | Impresszum